Végképp elérte a TV2 az oknyomozás mélypontját (videó)

Kevés olyan pillanat van az életben, amikor Juhász Péterrel, az Együtt alelnökével egyet tudunk érteni, vagy hogy még tovább menjünk: együtt is tudunk érezni. A Farkasokat sikertelenül lejáratni próbáló rágalomhadjárat (amely a társadalomban nulla negatív reakciót váltott ki, ellenben ezrek számára lett szimpatikus) egyik élharcosának számító Kunfalvi Nórának azonban sikerült összehoznia minket.

Az Andy Vajna kezébe került, Szalai Vivien hírigazgatói ténykedése alatt működő TV2-ben futó Tényektől persze sokat nem várhattunk eddig sem, de mióta Kunfalvi Nóra a HírTV-től a Napi Gazdasághoz, a Magyar Időkhöz, majd a 888-hoz, végül a TV2-höz került, igencsak érdemes bekötni a biztonsági öveket. A napokban már hallhattunk róla, ő volt ugyanis az, aki a Habony-médiában a Farkasokról megjelent ordító hazugságokat a Tényekben is tálalta. Ő volt az is, akinek a csapat vezetője, Barcsa-Turner Gábor elmondta azt is, hogy a HVIM pénzzel nem támogatja az airsoft-csapatot, ennek ellenére mégis az ment végig a médiában az újabb rágalomcunami során, hogy a Farkasokat a Jobbik a HVIM-en keresztül támogatja.

Szóval ő az a riporter, akinek az igazság egy apró szelete sem számít, aki talán a volt célpontosok közül a legnagyobb átéléssel mondhatta azt, hogy „Orbán nem geci”, és ha szakmai szempontból nem is, de a fizetés tekintetében minden valószínűség szerint felívelő karrierje során azóta is mindent megtesz azért, hogy kiszolgálja a Fideszt. De legyünk megengedőek, és még erre is legyintsünk, hiszen miért ne tehetné egy kereskedelmi csatornánál, miért rónánk fel neki a közszolgálati normákat, de az ő esetében sajnos mindez akkor is működik, ha nyilvánvaló és átlátszó csúsztatásokat, hazugságokat, ferdítéseket kell ennek érdekében gyártania.

A Farkasokról szóló cikkek és riportok megjelenése csak a fideszes médiabirodalom tesztelésére alkalmas lejáratóhadjárat első komolyabb lépése volt. Szépen sorban a Fidesz minden ellenfele előkerül. Ezúttal az Orbán Viktor meggazdagodását firtató Juhász Péter is, aki ugyan szintén megér egy misét, de akiről tegnap olyan riport készült, hogy még Joseph Goebbels is megnyalná a tíz ujját és elismerően csettintene. A hosszú ismertetés helyett ajánljuk inkább a Comment.blog által közzétett videókat, amelyek közül az elsőben láthatjuk a TV2-s riportot, a másodikban pedig Kunfalvi riportjának, teljes, vágatlan verzióját. Függetlenül attól, hogy megértjük-e Juhász panaszát az anyagi helyzetéről, érdemes megfigyelni, hogy mi a riport üzenete, ezzel szemben mit állít a politikus, és milyen, de milyen… Hagyjuk, a képsorok tényleg mindennél többet mondanak.

Hírdetés

Mindehhez még csak annyit tennénk hozzá, hogy Kunfalvi Nóra a Corvinuson oknyomozást tanít. De tényleg, ez nem vicc. Inkább csak siralmas.

Ha még valaki ezek után is vágyik egy slusszpoénra, akkor képzelje el, hogy a riport hatására a Fidesz díszcsatolmányaként funkcionáló, támogatás nélküli KDNP (!) politikusa, Hollik István sajtótájékoztatót tartott Juhász házánál. Elképzelte? Nos, meg is történt.

Az Együtt alelnöke egyébként beperli a róla készült riport miatt a TV2-t. Azt nem tudjuk, hogy Kunfalvi Nóra állása megmarad-e, bár TV2-s forrásaink szerint még a kereskedelmi tévénél is sokakat megosztott ez a „pusztító alpáriság”, ami azért elég nagy szó. A kérdés egyébként nem az ő személye elsősorban, hanem hogy az ilyen alacsony színvonalt képviselő újságírásra van-e szükség a Fidesz médiabirodalmában, vagy nincs. Majd meglátjuk, hogy folytatódik-e a lejtmenet, ha van ennél esetleg még lejjebb is.

Ha kíváncsi arra, hogy hogyan működik a fideszes médiabirodalom, mit miért és kik hoztak létre, akkor ajánljuk a nemrég megjelent összefoglaló cikkünket a témában. Tanulságos olvasmány.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »