Véget ért az érvénytelen szavazatok újraszámolása Budapesten – eldől, ki a lesz a főpolgármester

Véget ért az érvénytelen szavazatok újraszámolása Budapesten – eldől, ki a lesz a főpolgármester

Négy és fél óra alatt végeztek a Nemzeti Választási Iroda munkatársai a főpolgármester-választás 24 592 érvénytelen szavazólapjának ellenőrzésével. Hivatalos eredmény csak a Nemzeti Választási Bizottság 17 órakor kezdődő ülése után lehet.

Ahogy arról az Infostart beszámolt, a vasárnapi főpolgármester-választás vitatott érvénytelen szavazatainak újraszámlálását a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) péntek reggel 9 órakor kezdte meg a sajtó és a választásokon jelenlévő nemzetközi megfigyelők jelenléte mellett, az NVI 24 munkatársának közreműködésével, akik 12 asztalnál vizsgálták át az érvénytelen szavazólapokat.

A számlálás kerületenként zajlott, az NVI munkatársai ezt követően tételesen átvizsgálták az érvénytelen szavazólapokat, és ha érvényeset találtak, azt külön gyűjtötték, hogy az NVB tagjai meg tudják vizsgálni.

Hírdetés

A sajtóbeszámolók szerint az első kerülettől a nyolcadikig 141 érvényes szavazatot találtak, a kilencedik kerülettől a tizennegyedikig nagyságrendileg pedig 100-140 között van az érvényesek száma. Helyszíni információk szerint ezek között több lehet a Vitézy Dávidra leadott voks, de nem csak az LMP jelöltjének szavazatszáma emelkedhet.

A folyamat fél kettő körül ért véget, addigra jutottak túl a 24 592 érvénytelen szavazólap ellenőrzésén. Az érvényessé vált szavazatokat most összesíti az NVI, és hivatalos eredmény a Nemzeti Választási Bizottság 17 órakor kezdődő ülésén lehet.

A vasárnapi önkormányzati választáson a jelenlegi főpolgármester mindössze 324 szavazattal előzte meg kihívóját, Vitézy Dávidot, akinek az után nőttek a győzelmi esélyei, hogy két nappal korábban Szentkirályi Alexandra, a kormánypártok jelöltje visszalépett, és támogatóinak azt javasolta, hogy szavazzanak az egyébként civilként, az LMP támogatásával induló Vitézy Dávidra.

Miután nagyon szoros lett a választás kimenetele, Vitézy Dávid a több mint 24 ezer érvénytelen voks újraszámolását kérte – elsősorban azért, mert olyan szavazólapokat is érvénytelennek minősítettek, amelyen a választók a visszalépett Szentkirályi Alexandra mellett egy másik induló neve mellé is ikszet tettek –, és ennek a beadványnak a Nemzeti Választási Bizottság helyt is adott.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »