Szerda hajnalban elhagyták Párizst azok a traktorosok, akik közel 24 órán át tartották blokád alatt a francia parlament alsóháza előtti területet. A gazdák azt követően döntöttek a távozás mellett, hogy Sébastien Lecornu miniszterelnök kormányzati engedményeket helyezett kilátásba – számolt be az AFP hírügynökség.
Kedden mintegy 350 traktor bénította meg a francia főváros utcáinak forgalmát. A demonstrálók az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti megállapodás ellen tiltakoztak, valamint egyéb olyan problémákra hívták fel a figyelmet, amelyek véleményük szerint veszélyeztetik a francia élelmiszertermelést.
Röviddel éjfél előtt Annie Genevard mezőgazdasági miniszter fogadta a gazdák képviselőit.
„A tárcavezető tájékoztatott minket a legeladósodottabb gazdáknak nyújtandó hitelekkel kapcsolatos részletekről és kötelezettségvállalásokról”
nyilatkozta az AFP-nek Luc Smessaert, az FNSEA agrárszövetség alelnöke.
Kedd este a követelésekre reagált Sébastien Lecornu miniszterelnök is, aki ígéretet tett arra, hogy a kormány márciusig törvénytervezetet nyújt be a mezőgazdasági termelők megsegítésére. A javaslatot tavasszal tűzheti napirendre a parlament. A kormányfő szerint a jogszabály több kiemelt területet is érint majd, köztük a „vízgazdálkodást, a ragadozók okozta károkat és a termelőeszközök kérdését”.
A francia gazdáknak az elmúlt hónapokban számos nehézséggel kellett szembenézniük: ilyen a szarvasmarhákat sújtó bőrcsomósodáskór-járvány, az alacsony búzaárak, valamint a műtrágyák magas költségei.
A tüntetők emellett sérelmezik azt a megállapodást is, amely lehetővé teszi az olcsóbb termékek beáramlását Brazíliából, Argentínából és a Mercosur-tömörülés más országaiból. Bár Franciaország a múlt héten az EU Tanácsában a szabadkereskedelmi paktum ellen szavazott, annak elfogadását nem tudta megakadályozni. Néhány francia európai parlamenti képviselő azonban bejelentette: megpróbálják majd blokkolni az egyezményt az Európai Parlamentben.
hnonline.sk
Nyitókép forrása: AP Photo/Emma Da Silva
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


