Egy friss tanulmányban egy évekkel ezelőtt megfigyelt, ugandai csimpánzcsoportok közötti konfliktust vizsgálnak – számol be a Live Science. Az eredmények alapján a győztes törzsnél utóbb bébibumm kezdődött, ami megmagyarázhatja, miért éri meg legközelebbi rokonaink számára a háborúskodás.
A szakértők régóta tudják, hogy a csimpánzok igen erőszakosak tudnak lenni, Jane Goodall is dokumentált egy fajon belüli háborút 1974-ben, Tanzániában. Az ugyanakkor sokáig vitatott maradt, hogy mi áll az elhúzódó konfliktusok hátterében.
Brian Wood, a Kaliforniai Egyetem (Los Angeles) munkatársa és kollégái a délnyugat-ugandai Kibale Nemzeti Parkban több mint 30 évtized alatt gyűjtött adatokat elemeztek. 1998 és 2008 között a Ngogo-csoport állatai erőszakos összecsapásokba keveredtek szomszédjaikkal, a tíz évig tartó háborúban legalább 21 egyed hullott el a riválisoknál. 2009-ben aztán a Ngogo-csoport elkezdett terjeszkedni az egykori rivális területein.
Az is kiderült, hogy az ezt megelőző három évben 15 kölyök született, a terjeszkedés utáni három esztendőben viszont 37. Ez jelentős növekedés a termékenységi rátában, a győzelem utáni utódok ráadásul nagyobb eséllyel maradtak életben.
Akkoriban a terepen dolgozók számára nagyon nyilvánvaló volt, hogy a csimpánzoknál bébibumm zajlik.
„Arra számítottunk, hogy ez megmutatkozik az adatokban, de nem gondoltuk, hogy a túlélési arány is emelkedni fog”
– mondta Wood.
A tanulmány az eddigi legjobb bizonyítékot szolgáltatja arra vonatkozóan, hogy a csimpánzok esetében a riválisok megölése után a területek bővülése közvetlenül növelheti a reprodukciós sikert. A csimpánzok terjeszkedése több élelemhez juttatta őket, ez pedig a nőstények egészségének javulásához, majd termékenységének növekedéséhez, illetve a fiatalok jobb túlélési arányához vezethet. Utóbbi fő oka a rivális hímek kiesése lehet.
Wood szerint az egyik fél sikere a másik fél kudarca, vagyis egy-egy háború összességében, regionális szinten nem növeli a csimpánzok számát.
A szakértők úgy vélik, eredményeik az emberi konfliktusok evolúciós okainak megértéséhez is hozzájárulhat.
Fontos ugyanakkor hozzátenni, hogy az emberek és a csimpánzok esetében jelentősek a különbségek a csoportok közötti kapcsolatok terén. Ha egy csimpánz meglát egy szomszédos hímet, a területszerzés vagy a gyilkosság hozhat számára egyedül hasznot, az embereknél viszont van esély a békés interakcióra. Esetünkben ez tette lehetővé a komplex társadalmak kialakítását.
National Geographic
Nyitókép forrása:
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


