Véget érhet a Merkel-korszak Németországban

A német kancellár pozíciójának gyengüléseként értelmezik azt, hogy a CDU/CSU pártszövetségben nem kapott bizalmat Angela Merkel frakcióvezető-jelöltje. Az Unió28-ban a kialakult helyzetet szakértők elemezték.

Első interjúját adta a CDU/CSU frissen megválasztott frakcióvezetője, Ralph Brinkhaus. Az általánosságokon kívül azonban nem árulta el, milyen lépésekre készül a kormánypárti frakció vezetőjeként.

Ralph Brinkhaus lett a befutó

A német sajtó azonban úgy értékelte megválasztását, mint a Merkel-korszak végének kezdetét. A hagyományok szerint mindig a kancellár jelölt frakcióvezetőt, a képviselők pedig megszavazták a gyakorlatilag egyetlen jelöltet. Az elmúlt 13 évben ő volt Volker Kauder. Szeptember végén azonban kihívója is akadt, végül Ralph Brinkhaus 125, míg az eddigi frakcióvezető 112 szavazatot kapott. Deák Dániel szerint a választás azt jelzi, hogy ez az első alkalom, amikor már saját párttársai is nyíltan szembefordulnak Angela Merkellel.

„Angela Merkel talán még soha nem volt ilyen nehéz helyzetben. 2015 környékén voltak hasonló politikai szituációk Németországban. Többször billegett már a mérleg Angela Merkel alatt. Azonban arra példa, hogy a CDU/CSU politikusai ilyen nyíltan szembeszegüljenek az ő akaratával, erre még tényleg nem volt példa” – mondta a Figyelő főmunkatársa.

Nyíltan Merkel bukásáról beszélnek

Tehát nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy Angela Merkel napjai meg vannak számlálva jelen pillanatban. És most már nyíltan beszélnek arról, hogy ezt a kormányzati ciklust ő már nem fogja kancellárként kitölteni – mondta a politológus.

Az új frakcióvezető – beszámolók szerint – alig ismert az országos politikában. Német elemzések úgy vélik, hogy éppen ezért nem a frakcióvezető személye volt a fontos, hanem az, hogy megfelelően üzenjenek Angela Merkelnek. A szakértő szerint erre azért volt szükség, mert Németországban kezelni kell egy válságot, ami az elmúlt években alakult ki a migráció miatt.

A merkeli út járhatatlan lett

Hírdetés

Pócza István a Századvég vezető elemzője szerint van egy válság és egy nagyon nagy vita a migrációról, és ebben volt egy egyértelmű üzenet Merkel számára, hogy azt az utat, amit eddig járt, és amit eddig képviselt, ahhoz képest neki mindenképpen korrigálnia kell magát, és valamilyen olyan álláspontot kell kialakítani az egész kormányzaton belül, ami az állampolgároknak a véleményével és a közbiztonság helyzetével is harmonizál és összefügg a kettő. Ezért történt tulajdonképpen a változás a frakcióvezetői tisztségben.

Angela Merkel ugyanis folyamatosan a nyitott kapuk politikáját képviselte az elmúlt években. Az országba pedig másfél milliónál is több illegális bevándorló érkezett. Elemzők szerint azonban az emberek bizalma akkor kezdett megrendülni, amikor 2015 szilveszterén Kölnben migránsok erőszakoskodtak nőkkel a nyílt utcán, a lojális média azonban napokig hallgatott. Azóta a koalíciós pártok vezetői között is feszültség alakult ki a bevándorlás miatt. A CDU támogatottsága pedig történelmi mélypontra esett. A szakértő szerint az új frakcióvezető megválasztása azt jelzi, hogy már a politikusok közül is egyre többen fordulnak szembe Merkellel.

<img alt="Die Union verliert seit Wochen in den Umfragen. Kanzlerin Merkel ahnt: Der Oktober wird nicht besser" data-src="https://bilder.bild.de/fotos-skaliert/die-union-verliert-seit-wochen-in-den-umfragen-kanzlerin-merkel-ahnt-der-oktober-wird-nicht-besser-200934130-57593390/4,w=1280,c=0.bild.jpg" data-zoom-src="https://bilder.bild.de/fotos/die-union-verliert-seit-wochen-in-den-umfragen-kanzlerin-merkel-ahnt-der-oktober-wird-nicht-besser-200934130-57593390/Bild/4.bild.jpg" data-zoom-title="Die Union verliert seit Wochen in den Umfragen. Kanzlerin Merkel ahnt: Der Oktober wird nicht besser

Foto: Kay Nietfeld / dpa

” src=”https://bilder.bild.de/fotos-skaliert/die-union-verliert-seit-wochen-in-den-umfragen-kanzlerin-merkel-ahnt-der-oktober-wird-nicht-besser-200934130-57593390/4,w=993,q=high,c=0.bild.jpg” style=”width: 500px;” />

Foto: Kay Nietfeld / dpa

Megváltozóban a német politikai közgondolkodás

„Az, hogy ezzel az üzenettel többséget tudott szerezni a parlamenti frakcióban, és ő lett az új frakcióvezető, azt mutatja, hogy most már sokkal több képviselő van, aki nyíltan támadja Merkel politikáját a saját párján, illetve pártszövetségén belül is. Korábban azt mondták, hogy nagyjából egyharmada a Bundestag-képviselőknek az, aki nyíltan Merkel-ellenes, de most úgy néz ki, hogy mára képviselők többsége tartozik ehhez a szárnyhoz” – húzta alá Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai kutatója.

Hiába bukott meg Merkel kulcsembere, a kancellár nem kér maga ellen bizalmi szavazást a Bundestagban. A szakértő úgy látja: a CDU/CSU frakció döntése az új vezetőről egyben üzenet is a választóknak.

Nagy a választások tétje

Fontos választások előtt állnak, egyrészt van egy esseni, másrészt pedig van egy bajorországi tartományi választás. És szintén kanyarodik rá a német politika is az európai parlamenti választásokra. Tehát arra is fel kell készülni, és ahogy láthattuk az elmúlt időszakban, rekord alacsony a támogatottsága a kormánypártoknak, tehát nekik nagyon össze kell magukat szedni annak érdekben, nagyon változtatniuk kell a politikájukon annak érdekében, hogy ők sikeresek tudjanak lenni ezeken a tartományi és majd az európai parlamenti választásokon – tette hozzá Pócza.

Elemzések szerint vízválasztók lehetnek a német belpolitikában az októberi választások. Akkor ugyanis – elemzők véleménye alapján – megvan az esélye, hogy a CSU nem a Merkel vezette CDU-val folytatja a tartományi kormányzást, hanem jelenleg ellenzéki párttal fog majd össze. Ez pedig jelentősen gyengítheti a koalíciót az országos politikában.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »