Véget ér az üveglábú focista liverpooli karrierje?

Véget ér az üveglábú focista liverpooli karrierje?

Infografikán mutatjuk, milyen sérülések miatt mennyit hagyott ki eddig Daniel Sturridge. Jó eséllyel részben emiatt válhat meg tőle a Liverpool.

Remekül muzsikál a Liverpool nyáron összeállt támadó triója, a Sadio Mané–Roberto Firmino–Philippe Coutinho hármas. Olyannyira, hogy utóbbit már nem más próbálja csábítgatni, mint a világ egyik legnagyobb klubja, a Barcelona, ahol ismét együtt játszhatna egykori ’poolos csapattársával, Luis Suárezzel.

Ám van egy ember, aki nem elégedett a helyzettel: az angol válogatott csatára, Daniel Sturridge. Ebben a szezonban a Liverpoolban ugyan tíz alkalommal lépett pályára, de csak egyetlen meccset játszott végig: a B csapattal felálló Tottenham Hotspur ellen a Ligakupában. Mindössze két alkalommal volt képes betalálni a ’Poolban, de csak a Ligakupában: a Burton Albion és a Spurs ellen is duplázott – ám a bajnokságban egyelőre nem rezgette meg a hálót.

Pedig lett volna rá alkalma, a Leicester City ellen jól is játszott abban a 76 percben, amit a pályán töltött – gólpasszt is adott –, a WhoScored csak ezen a meccsen adott hetesnél jobb osztályzatot neki. Sturridge hiába játszott több mint egy félidőt a Chelsea, a Swansea City és a Manchester United ellen, gólt nem szerzett. A West Bromwich Albionnal és a Crystal Palace-szal szembeni győztes meccseken, valamint a Watford elleni gálán nem is jutott szóhoz.

Hírdetés

Már tavaly is látszott, hogy Sturridge-nak nem igazán fekszik a német Jürgen Klopp-féle játékstílus, a gegenpressing. Az angol válogatott csatár nem igazán szeret részt venni a védekezésben, játékát gyakran önzőnek nevezik az angliai szakírók, amit persze ő kikér magának. Ám ennek ellenére is úgy tűnik, hogy Klopp nem számol vele alapcsapatában, csak ha taktikai változtatásra kényszerül. Ám nem az a legfőbb gond Sturridge-dzsal, hogy nehezen alkalmazkodik a gegenpressinghez, hanem azért, mert rendkívül sérülékeny. Liverpooli karrierjének több mint harmadában volt „dögrováson”, íme, a részletes infografikánk erről:

  MN-grafika  

Sturridge még 2014-ben jelezte, hogy szerinte karibi származása miatt ennyire sérülékeny. Hogy ennek mennyi az alapja, kérdéses, ám az edzésmódszereken is sok múlhatott Sturridge sérüléseinek gyakori előfordulásában. Legtöbbször a válogatott edzésein vagy meccsein dőlt ki a támadó, a ’Poolnál viszont külön foglalkoztak az üveglábú focistával.

Akárhogy is: könnyen lehet, hogy Sturridge a közeljövőben – januárban vagy nyáron – elhagyja egykori sikerei helyszínét. Nem csoda, hogy beindult az angol futballsajtó pletykagépezete: egyik napról a másikra lehetett arról olvasni, hogy Sturridge szeretne távozni. Csütörtökön viszont Jürgen Klopp a szombati Southampton elleni bajnokit megelőző sajtótájékoztatón kijelentette: Coutinho és Sturridge is boldog, maradni szeretnének.

Ennek ellenére már több csapattal is összeboronálták a csatárt: az angol válogatottban jól játszó Sturridge-ért akár a West Ham United, a Stoke City vagy az AC Milan is bejelentkezhet – írták a pletykalapok. Akárhogy is lesz, Klopp valószínűleg nem fog ragaszkodni a sérülékeny és terveibe be nem illeszthető csatárhoz: ha jó ajánlat érkezik Sturridge-ért, minden bizonnyal távozhat majd.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »