Vége Ukrajna végeláthatatlan pénznyomdájának, amiből a háborút finanszírozta

Vége Ukrajna végeláthatatlan pénznyomdájának, amiből a háborút finanszírozta

Ukrajna már nem fogja jegybanki pénzkibocsátással finanszírozni a háború – közölte a Financial Times egy vasárnap nyilvánosságra hozott interjú alapján, amit az ukrán jegybank elnökével, Andrij Pisnijjel készített. Pisnij szerint a pénznyomás veszélyes taktika, mert hatalmas kockázatot jelent a makropénzügyi stabilitásra. A jegybankelnök szerint a kormányban erről folyó vita ezzel megoldódott.

Az ukrán központi bank tavaly kénytelen félmilliárd hrivnyát kibocsátani (fedezetlenül – a szerk.), hogy betömje a költségvetés hatalmasra hízott lyukait.

“Ez a gyors megoldás nagyon veszélyes volt”

mondta Pisnij. A pénzügyminisztérium korábban nem volt hajlandó a hazai kötvénypiacról forrásokat szerezni vagy növelni bevételeit. A kormány azonban irányt váltott és előkészítette a terepet egy 15,6 milliárd dolláros kölcsön számára, amit a Nemzetközi Valutaalap (IMF) biztosít. Ezt az IMF-kölcsönt Kijev a múlt héten papíron már megkapta, bár még az IMF igazgatótanácsának is rá kell bólintania.

Hírdetés

Ennek a megállapodásnak a része volt, hogy Ukrajna felhagy a pénzkibocsátással, és helyette a hazai kötvénypiacról illetve adóbevételnöveléssel (adóemeléssel) szerez további forrásokat.

A szakértők azzal magyarázzák a lépés szükségszerűségét, hogy ellenkező esetben Ukrajnát hiperinflációba taszította volna a fedezetlen pénz nagymértékű kibocsátása. (A hiperinflációt általában havi (!) ötven százaléknál nagyobb inflációként jellemeznek, vagyis a hó elején kapott fizetés a hó végére már a felét sem éri – a szerk.).

CTK, körkép.sk

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »