Vége a szavazásnak: ennyien szavaztak Lázár János városában

Vége a hódmezővásárhelyi szavazásnak, 19.00-kor lezárták az urnákat. A nap eddigi legnagyobb meglepetése a hatalmas szavazási kedv: a választásra jogosultak több mint 60 százaléka voksolt. Az NVI adatai szerint 18.30-ig 22ezer 515 fő ikszelt a szavazólapon.

Fontos megemlíteni, hogy a legutóbbi, 2014-es önkormányzati választáson összesen 13 ezren szavaztak. Az ellenzéki jelölt, Márki-Zay Péter abban reménykedik, hogy a magas részvételi arány neki fog kedvezni. Szerinte 60 százalék feletti számnál már ő az esélyes.

Hírdetés

A Csongrád megyei Hódmezővásárhelyen Almási István (Fidesz-KDNP) halála miatt kellett kiírni az időközi polgármester-választást. A megyei jogú városban hárman indulnak a posztért. A Fidesz és a KDNP jelöltje Hegedűs Zoltán alpolgármester, aki november óta polgármesteri jogkörben irányítja a várost. Független jelöltként indul Hernádi Gyula orvos – aki 2002-től 2010-ig az MSZP és más pártok képviselőjeként dolgozott a hódmezővásárhelyi közgyűlésben. Szintén független jelölt Márki-Zay Péter közgazdász; az ellenzéki pártok azt kérték szimpatizánsaiktól, hogy őt támogassák az időközi választáson. A város 36 818 választásra jogosult polgára ötven szavazókörben adhatja le voksát.

atv.hu


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »