A politikus szerdán jelentette be, hogy Humanisták néven új pártot alapítanak és indulnak vele a jövő évi parlamenti választáson.
„Manapság túl sok a tesztoszteron, és túl kevés az emberség. Mélyen hiszek abban, hogy Magyarország nem attól lesz erős, ha mindent erőből akarunk megoldani. Attól lesz erős, ha képesek vagyunk meghallgatni egymást” – indokolta a Facebookon a Humanisták nevű párt elindítását Cseh Katalin, a Momentum Mozgalom alapító tagja. A videóban Cseh Katalin – aki 2024 végén Fekete-Győr András parlamenti mandátumát örökölte meg – mellett feltűnt Barabás Richárd, a Párbeszéd társelnöke is.
Válaszul a Momentum közölte: a mozgalom nem indul a választáson, hanem a kormányváltást támogatja, és
csalódás számukra, hogy Cseh Katalin más utat választott.
„Nekünk Magyarország liberális pártjaként és közösségeként egyértelmű célunk, hogy 2026 után parlamenten kívülről is képviseljük azokat a progresszív, liberális és zöld értékeket, amikben hiszünk.
Pontosan tudjuk, hogy ezt sikerrel csak egy kormányváltást követően tehetjük meg. Ezért a nehéz, de szükséges utat választottuk: nem indulunk a jövő évi választáson, hogy ne veszélyeztessük a kormányváltást az ellenzéki szavazatok megosztásával. Cseh Katalin mai bejelentésével más utat választott. Csalódtunk benne, mert bár a Momentum útja valóban fájdalmas lemondásokkal jár, hisszük hogy ez a helyes irány. Mi ezen az úton haladunk tovább. Cseh Katalin nélkül is minden erőnkkel a kormányváltásért fogunk dolgozni a 2026. április 12-ig hátralévő 151 napban” – közölte a párt.
Később szintén a Facebookon bejelentették:
a Momentum elnöksége szerdai ülésén úgy döntött, hogy kizárja a pártból Cseh Katalint, és visszakéri tőle parlamenti mandátumát.
Utóbbit azért teszik meg, mert „a Momentum minden erőforrását a kormányváltásra kívánja fordítani”, és úgy ítéli meg, hogy ha ez a mandátum Cseh Katalinnál maradna, akkor nem ezt a célt szolgálná. „Cseh Katalin nélkül is minden erőnkkel a kormányváltásért fogunk dolgozni a 2026. április 12-ig hátralévő 151 napban” – tették még hozzá.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


