Vége a blokádnak a francia-brit határon, több ezer kamionos indulhat útnak

Vége a blokádnak a francia-brit határon, több ezer kamionos indulhat útnak

Feloldották a blokádot a francia-brit határon. Az angliai Dover mellett már két napja várakoztak a fuvarozók, mert Franciaország lezárta előttük a határait az Egyesült Királyságban terjedő új koronavírus-variáns miatt.

A nagyjából 2800 kamionos azonban végre fellélegezhet – a feleknek sikerült megállapodniuk abban, hogy 72 óránál nem régebbi negatív teszt birtokában szerdától már a britek is beléphetnek Franciaországba. Legalábbis a szállítmányozók, és azok, akik az EU területén laknak, a turisták számára továbbra is zárva vannak a határok. Doverben rögtön elkezdődött a tesztelés, a hadsereg segítségével.

„Nagyon eredményes tárgyalások után a franciák úgy döntöttek, hogy elfogadják az antigén-tesztet. A nézők talán tudják, hogy ezeket gyorsan és könnyen el lehet végezni, és nagyon hamar eredményt adnak. A francia döntés segít felgyorsítani a dolgokat, és megszüntetni a torlódást. A fuvarozók hazamehetnek”

Hírdetés

– mondta a brit közlekedési miniszter, Grant Shapps.

A két ország között szerdán újraindul a légi, a vízi és a vasúti közlekedés. A döntés nagyon fontos következményekkel jár, és nem is elsősorban azért, mert arról is határoztak, hogy az Egyesült Királyság területén lévő francia állampolgárok is hazatérhetnek karácsony előtt. Sok brit már attól tartott, hogy a kereskedelem megbénulásával élelmiszerhiány alakulhat ki hazájában. A doveri átkelőhelyen ugyanis naponta 10 ezer kamion halad át, a teljes brit árukereskedelem egyötödét bonyolítják itt.

A francia enyhítés ellenére is még több mint 50 olyan ország van, amely nem fogad repülőgépeket az Egyesült Királyságból. Ez a szám azonban hamarosan csökkenhet, az Európai Bizottság ugyanis arra buzdítja az uniós tagállamokat, hogy lazítsanak a teljes tiltáson az ellátási lánc védelme érdekében.

Euronews


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »