„Védelmezz minket a küzdelemben!” – Szent Mihály főangyalt ünnepelte a Veszprémi Főegyházmegye

„Védelmezz minket a küzdelemben!” – Szent Mihály főangyalt ünnepelte a Veszprémi Főegyházmegye

A Szent Mihály-napok keretében szeptember 27–28-án két napon át ünnepelte Veszprém városa és a főegyházmegye Szent Mihály arkangyalt, a főszékesegyház és az egész közösség védőszentjét. A programsorozat lelki, kulturális és közösségi élményeket kínált kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Az ünnepi szentmisét a Szentháromság téren mutatta be Udvardy György veszprémi érsek.

Szeptember 27-én a Szent Mihály-főszékesegyházban Kosóczki Tamás orgonaművész hangversenyével kezdődött az ünnepi program.

Másnap délelőtt beszélgetésre várták az érdeklődőket: a szeptember 25–26-án Vitéz Boleszláv és Közép-Európa születése címmel az érseki palotában lezajlott nemzetközi tudományos konferencia kapcsán Mészáros Andort, az ELTE habilitált egyetemi docensét Zöldy Áron polonista, a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény munkatársa kérdezte.

A két nap során a családok interaktív játékokban, kézműves-foglalkozásokon, lelki programokon vehettek részt, valamint kiállítások is várták őket. Nagy népszerűségnek örvendett a „MagdiTour” kódfejtő játék Boldog Bódi Mária Magdolna életéről, a Veszprémi Főegyházmegyei Karitász érzékenyítő programjai, valamint a „KreatívKert” alkotóudvar.

A Biró–Giczey Házban és udvarában a látogatók régészeti és történeti kiállításokat tekinthettek meg, és a Veszprémi Érseki Pincészet kínálatát felvonultató borkóstolón is részt vehettek.

Zenei élményekben is bővelkedett az ünnep: a Padányi Gregorian Schola tagjai zenés áhítattal szolgáltak, a Szent Mihály Kórus közreműködött a liturgián, a hétvégét pedig barokk és reneszánsz muzsika, valamint az Orgonahívogató sorozat tette teljessé. Bemutatkozott a főszékesegyház zenei életét irányító két új vezető, Kosóczki Tamás orgonaművész, valamint Vikman Pál karnagy is.

Másnap, szeptember 28-án délelőtt Udvardy György érsek-metropolita mutatta be a búcsúi szentmisét a Szentháromság téren, ahol a város és az egyházmegye közössége együtt ünnepelte Szent Mihály, Szent Gábriel és Szent Rafael főangyalok ünnepét.

A hagyományoknak megfelelően a nagyszámú zarándok érkezése után az érseki palota teraszáról csendült fel a Magyar Honvédség Légierő Zenekarának előadásában a Gizella-fanfár, amely méltó módon vezette be az ünnepi szentmisét.

Udvardy György érsek köszöntötte a jelenb lévő paptestvéreket, város- és intézményvezetőket, híveket és zarándokokat, köztük a Litérről gyalogosan érkező csoportot és a búcsúba érkező pásztorokat.

Hírdetés

Homíliájában az angyalok szerepéről, különösen Szent Mihály főangyal küldetéséről szólt. Tanításában rámutatott: az angyalok szolgálatának célja, hogy Istenhez vezessenek minket, közben pedig a lelkünkért való küzdelemnek is részesei, annak a harcnak, amely Isten és a gonosz között zajlik, s amely az ember életében, szívében is jelen van.

– hangsúlyozta a főpásztor.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a gonosz sokszor a közösségek széthúzásában, a családok bomlasztásában, a hűtlenségben vagy a remény elvesztésében mutatkozik meg. Ugyanakkor Krisztus erejével képesek vagyunk ellenállni, mert az Eucharisztiában mindig újra és újra részesülünk a Bárány vére által a győzelemben.

– emelte ki.

A képre kattintva fotógaléria nyílik

Prédikációjában Udvardy György emlékeztetett Boldog Bódi Mária Magdolna példájára is, aki életét adta hitéért, és akinek tanúságtétele ma is erősíti az Egyház és az egyházmegye minden tagját.

Az ünnephen a város plébániáinak közös zarándoklatához más gyalogos zarándokok is kapcsolódtak, így a szentmise közös imája és a Szent Mihály arkangyalhoz intézett fohász valóban a hit, a hagyomány és a közösség találkozásává tette a két napot.

Udvardy György érsek ünnepi homíliája teljes terjedelmében ITT olvasható.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »