A magyar csapatot drámai körülmények között 3–2-re legyőző és így a csoportban második ír labdarúgó-válogatott az európai vb-pótselejtező elődöntőjében Csehországban lép pályára a csütörtöki sorsolás alapján.
A párharc továbbjutója aztán hazai pályán a dán-északmacedón meccs győztesét fogadja a vb-kijutásért.
A sorozatban harmadszor pótselejtezőre kényszerülő és az előző két alkalommal elbukott, négyszeres világbajnok olaszok – éppen a Squadra Azzurrával világbajnok Marco Materazzi sorsolása következtében – ezúttal az északíreket fogadják, majd a walesi–bosnyák találkozó nyerteséhez látogathatnak.
A másik két ágon az ukrán-svéd párharc továbbjutója a lengyel-albán összecsapás győztesét, míg a szlovák-koszovói találkozó továbbjutója a török-román mérkőzés nyertesét látja vendégül a pótselejtező fináléjában.
Zürichben az Új-Kaledóniában született és a francia válogatottal világbajnok Christian Karembeau segítségével kisorsolták az interkontinentális pótselejtezőket is, így a két kiemelt csapat közül a Kongói DK az Új-Kaledónia és Jamaica párharc továbbjutójával, míg Irak a Bolívia és Suriname csata győztesével küzd meg a kijutásért.
Az európai pótselejtezők elődöntőit március 26-án, míg a részvételről határozó finálékat öt nappal később rendezik. Az interkontinentális pótselejtezőknek pedig az egyik vb-házigazda, Mexikó ad otthont március végén.
Európai vb-pótselejtezők:
A ág, elődöntő:
Olaszország – Észak-Írország
Wales – Bosznia-Hercegovina – a továbbjutó lesz a döntő házigazdája
B ág, elődöntő:
Ukrajna-Svédország – a továbbjutó lesz a döntő házigazdája
Lengyelország-Albánia
C ág, elődöntő:
Törökország-Románia
Szlovákia-Koszovó – a továbbjutó lesz a döntő házigazdája
D ág, elődöntő:
Dánia – Észak-Macedónia
Csehország-Írország – a továbbjutó lesz a döntő házigazdája
Interkontinentális vb-pótselejtezők:
1-es ág:
döntőbe jutásért: Új-Kaledónia – Jamaica
döntős: Kongói DK
2-es ág:
döntőbe jutásért: Bolívia-Suriname
döntős: Irak
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


