Vavrek István belépett a Magyar Szövetségbe Kacsinecz Krisztián2025. 11. 13., cs – 10:37
Vavrek István, a Híd volt parlamenti képviselője és Rimaszécs egykori polgármestere lesz a Magyar Szövetség romaügyi szakértője.
„Aki szereti a focit, az tudja jól, hogy minden győztes csapatba kell legalább egy roma” – kezdte a sajtótájékoztatót Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke, mielőtt bemutatta volna a párt új tagját, Vavrek Istvánt. Hangsúlyozta: a Magyar Szövetség regionális politikusai ismerik a legjobban a déli, romák által is lakott régiókat, ezért a romák érdekeit is ez a párt tudja legjobban képviselni.
Vavrek István hangsúlyozta: romaügyi szakértőként lép be a pártba, és a fő célja, hogy a problémák mellett a sikerekre is ráirányítsa a figyelmet. A kihívások között az oktatási reformot és a munkahelyteremtést, közmunka-programot említette.
Kiemelte, hogy a magyar tanítási nyelvű alapiskolák diákjainak mintegy 40 százaléka magyarajkú roma, Gömörben pedig ez az arány már eléri a 90 százalékot is. Ezen a téren szerinte a legsürgetőbb feladat az elegendő óvodai férőhely, valamint az iskolabuszok biztosítása, hogy a kisebb településeken lakó gyerekek számára is elérhető legyen az oktatás.
Gubík hozzáfűzte: nem tartják ördögtől való ötletnek a speciális tantervek bevezetését a hátrányos helyzetű családokból érkezők számára, emellett hangsúlyozta a hatékonyabb szakképzési háló fontosságát.
“Közös a múltunk, közös a jövőnk is, a fejlődésért közösen kell dolgoznunk” – zárta Vavrek, megköszönve a lehetőséget.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


