Amikor meghallottam, hogy a bukaresti nuncius celebrálja idén a somlyói nyeregben az egyetemes magyar nemzet 450. Fogadalmi Búcsúját, eleve rosszat sejtettem. Hiszen nunciusnak (Vatikán állam képviselőjének) nem olyan embert választanak, aki az uralkodó szellemi irányvonalával nem ért egyet. Ha pedig ez esetben egyetért, akkor mi magyarok, sem ott a Somlyó hegyén, sem másutt a világban nem számíthatunk túlzott szimpátiára, hiszen a mostani vatikáni politika nem egyezik meg XII. Pius, magyarokat szerető és Európa kereszténységét óvó politikájával. A nemzetet védő és a pogányok ellen folyó magyar harc, a Vatikánban nem számít erénynek, annál inkább a bűn kategóriájába sorolt ellenkezésként értékelik. Talán ennek is tudható, hogy nem a magyarországi magyarok, hanem általában a magyarok ellen látszik politizálni a szentszéki adminisztráció.
Sejtésem ebben az esetben sem hagyott cserben. Miguel Maury Buendía, a bukaresti pápai nuncius nem sokat teketóriázott, hanem már a fogadalmi búcsú előtt néhány nappal kimutatta foga fehérjét, de nem ám ama széles mosolya közben, amit a magyar tömegeknek Csíksomlyón színészkedett, hanem mint egy vipera, Marosvásárhelyen, nem nyilvánosan, a románok előtt. Kolléganőm és írótársam így fogalmazta meg: „(…) az idei Szentáldozatot az a Miguel Maury Buendía, a Vatikán bukaresti nagykövete, Románia apostoli nunciusa mutatta be, aki pár nappal korábban Marosvásárhelyen éppen a Romániában élő magyarok ellen beszélt – persze nem nyilvánosan és nem is akárhogyan. A nuncius úr nem érti, miért ellenkeznek a magyarok és miért nem olvadnak már végre be a románságba, hiszen száz évük volt minderre.” – írja cikkében Zana Diána, Csíksomlyói élményét vetve papírra.
Nos, a nuncius véleménye súlyos problémára enged következtetni. A mindig hűséges katolikus székely-magyar nemzet a továbbiakban nem számíthat a Vatikán támogatására, mint reményei sem lehetnek arra nézve, hogy megmaradásuk ügyét – mint XII. Pius – a pápa szolgálná. Ez pedig szomorú. Nem drámai, nem tragikus, hiszen a Szentlélek kegyelmét nem lehet felülírni holmi földi és Isten ellen való célok megvalósítása érdekében sem… Csak szomorú. Mert a Szentszék kezében vannak a püspöki kinevezések, s nincs egy székely-magyar grémium, amely saját jogon magáénak tudhatná az invesztitúra jogát. A reformátusoknál a gyülekezet választja meg saját lelkészét, míg a katolikus egyházban a pápa joga a püspöki kinevezés… és ez gyászos lehet Jakubinyi érsek úr 75. életévének betöltése és ezzel a kötelező lemondás után az erdélyi népre nézve – ha a magyarsággal nem szimpatizáló, azt beolvasztani akaró vatikáni adminisztráció nem változik.
A magyar író zavarban van, hiszen katolikusként kötelessége volna a Vatikán, a pápa támogatása, s eszébe sem juthatna, hogy bírálja Péter utódát… Ám ma, a Vatikán – az idézett nunciusi vélemény szerint – a kisebbségeket beolvasztani akaró céllal politizál. Nem lehet arra hivatkozni ez esetben, hogy egyéni vélemény volt, hiszen a nuncius minden megszólalásával a Szentszéket képviseli. Magánvélemény a diplomata részről nem megengedhető, s ez esetben elképzelhetetlen is.
Mit tehetünk?
Szent László emlékév lévén, a nagy király jó példájához fordulhatunk. Épp a mai bajokra ad megoldási lehetőséget nemzetünk számára, a magyar főpapság, a magyar állami vezetők és az erdélyi magyar pártok, civilszervezetek számára – határok nélkül!
László királyunkkal szemben VII. Gergely pápa szerint a magyar királyság a pápától eredt, így hűbéresi fogadalmat követelt, amelyre a szent király nem volt hajlandó. Végül a Magyar Királyság és a Vatikán közötti elmérgesedett ellentétekben Szent László vívta ki a győzelmet, s ez a győzelem évszázadokra meghatározta a két állam közötti viszonyt.
Ha ma nem teszünk semmit, ha nem védjük meg a szentszéki politika tévhiteivel vagy rosszakaratú tanácsadóival szemben a Kárpát-medencei magyar katolicizmust, akkor a lehető legrosszabbat tesszük a krisztusi Egyház ellen. A nép elfordul, mert azt látja, hogy egyházi vezetői elárulták. Ez pedig nem megengedhető, s ezért világosan és nyíltan kell végre a problémákat felvetni úgy itthon, a Kárpát-medencében, mint az állami és egyházi külpolitika terén. Nem lehet azzal a botor és önérdeket szolgáló magyarázattal élni, hogy majd „odafentről” elintézik… A „segíts magadon, Isten is megsegít” elv itt is érvényes. Hiszen nem dogmatikai problémáink vannak, nem hitbéli ellentétekkel küzd a magyarság a pápai állammal, hanem éles politikai, nemzetpolitikai kérdésekben kell saját érdekeinket megvédeni egy liberális politikai szemléletű jezsuitával és tanácsadóival szemben.
Ebben pedig egységesen kell fellépnie minden magyar katolikus főpapnak, még akkor is, ha ez az egyházi „ranglétrán” elért egzisztenciájukat veszélyeztetheti. Ha nem lesz magyar nép az erdélyi magyar katolikus templomokban, az súlyos következményekkel jár az anyaországi katolikus egyházat illetően is. Fel kell hát ébredni és szép szavak helyett komoly és előrelátó nemzetpolitikát kell folytatnia annak az egyháznak, amely a történelem során kereszténység-, és nemzetmegtartó erőként volt jelen, és mint ilyen szolgálja ma is Európát és Mária, az Istenanya, a magyarok Királynője országát. Mint ilyen, áll útjában a napjainkban látható liberális egyházi politikának. Ha ezzel magyar katolikus főpap egyetért, az saját egyháza halálos ítéletét írja alá.
Nagyon jó lenne tehát a Kárpát-medencei magyar főpapok közötti komoly párbeszédet megkezdeni, s nem beengedni Esztergom és Gyulafehérvár falai közé a liberalizmus nemzetpusztító ördögét. Fontos volna, az is, hogy a keresztény nép tudjon minden vatikáni politikai ellenszélről, hogy felkészülhessen, és kitartásával papjainak erőt adhasson erre az ideiglenes szellemi, és sajnos megmaradásunkat is súlyosan veszélyeztető liberális csetepatéra. Ami Casarolinak VI. Pál alatt nem sikerült, az nem sikerülhet a mai Vatikáni politikai vezetésnek sem. Igaz, abban az időben még éltek nagyjaink: Márton Áron és Mindszenty bíboros… akiknek boldoggá avatása ki tudja milyen okból… igen sokat várat magára.
Az írónak nem feladata, hogy bírálja a Szentszéket, a pápát… azonban Istentől rárótt szent kötelessége védeni a keresztény magyar nemzetet, annak megmaradását, s fellépni az igazságtalanságok, a vádaskodások és mindazon dolgok ellen, ami veszélyezteti magát a magyar és katolikus létet. Jöjjenek e veszélyek bármely irányból. Könnyen megkapja az író – ha szót emel –, a legsötétebb vádakat még azoktól is olykor, akiket véd, akik érdekében szól, vagy akiket felszólít a politikai, nemzetmentő, nemzeti érdekeinket megvédő cselekvésre. Ám, ahogy Angelo Rotta és XII. Pius védte az üldözötteket, ma az egyházi vezetésnek épp olyan erővel és energiával, bölcsességgel és határozottsággal kell megvédenie a 100. esztendeje folyamatosan üldözött, megkínzott, megtizedelt s máig megalázott, szétszabdalt magyar nemzetet. Azaz, önmagát!
Bízom abban, hogy a jelen helyzetben, és a tények alapján minden értelmes ember, hívő, pap, püspök és szerzetes megérti és átéli azt a veszélyt, amit Miguel Maury Buendía nuncius úrnak, a Vatikán véleményét sugalló, a Vatikán képviseletében kimondott megállapítása rejt. Mert amikor arra hivatkoznak, hogy majd a +Szentlélek+ elrendezi a dolgokat, akkor az is elképzelhető, hogy a +Szentlélek+ épp rajtuk keresztül akarja rendezni nemzetünk és a Szentszék ügyét… Éppen úgy, ahogy a Szent II. János Pál elleni merénylet által tette még ismertebbé Fatimát…
Azonban, bízom valami másban is: – Talán a félretájékoztatott spanyol diplomata belátja, hogy nem csak egy marosvásárhelyi magyar katolikus iskola tanárai, diákjai és a magyar szülők nem akartak beolvadni úgy kétszázan a múlt évszázad alatt, hanem az a félmilliós tömeg is ragaszkodik magyar és katolikus létéhez, aki a somlyói nyeregben a Fogadalmi Búcsún megjelent… Beolvadni pedig? Majd ha a baszkok, a dél-tiroliak vagy a Provance-i occitánok… – engedelmével Monsignore Buendía…
Stoffán György
The post Vatikáni támadás a székelység ellen appeared first on PolgárPortál.
Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »
