Vasút mellett, szemét között neveli palántáit a kínai éttermes Érden

Vasút mellett, szemét között neveli palántáit a kínai éttermes Érden

A gödöllői fagyis után itt az érdi kínais! Botrány van születőben, pár négyzetméter szeméthalom közepén termelt palánta miatt. Itt a hír, amin rágódhatunk és émelyeghetünk az elfogyasztott, zsírban tocsogó tésztával kevert félig megpirított csirkemell falatokra öblített csokifagyi után.

Évek óta bájos ökogazdálkodást folytat Érd központjában az egyik kínai étterem. A vasúti sínek közvetlen közelében, szeméthalom és beazonosítatlan, és időszaki, vörösiszapot megszégyenítő patakfolyások között cseperedő zöldségek persze egyáltalán nem biztos, hogy az Érden amúgy tisztaságáról elhíresült étterem konyhájában kötnek ki. Bár egyes hangosabb és bátrabb helyi véleményvezérek szerint a krumplit a hátsó udvar hamisítatlan rusztikus közegében pucoló kínai nénike sem volt éppenséggel ÁNTSZ kompatibilis a külseje alapján, azt pedig végképp megátalkodott injekciónak tartjuk, hogy azért tünedeznek el a kutyák és macskák Érden, valamint Diósdról, mert az étterem utánpótlásáért felelős munkatársa nem jut el a hentesig.

Egy korsó Trutymót kérek

Évek óta tartja magát a legenda, miszerint számos falusi kocsmában szolgálják fel a Trutyit, vagy Trutymót (nyilván vendéglátóipari és tájegységenként más-más az elnevezése, ami a legolcsóbb “alkohol” a korcsmában: a pultra kiömlő, majd a szivaccsal felitatott csapolt sört visszacsurgatják a pohárba, majd elegánsan szervírozzák a kedves vendégnek, aki élvezi az italát. Mi még sohasem ittunk ilyet, legfeljebb Balogh kollégával buggyant sört, de még ezzel is napokra kimentettük magunkat a GDP lapátolása alól.

 

Visszakanyarodva a pár négyzetméteres veteményeshez, az ökogazdálkodás minden tekintetben tekintetbe van véve: a szépen mulcsolt terület (melynek kedvező hatása van a talajra és a növényekre) és a tudatos, vegyszermentes gondozás jóvoltából biztosan egészséges zöldségek kerülnek ki az illatosz omlosz csirke mellé.
dfg

Az is igaz, ha ezt látná a Köjál ijedtében rögtön átnevezné magát ÁNTSZ-re, majd pedig Élelmiszer Biztonsági Hivatallá, bár rossz nyelvek szerint jó pár éve nem járt erre senki.

Legfeljebb a szükséget szenvedők, mivel két sörözés és lopakodó elfogyasztása után a legbiztonságosabb pont ezen a részen könnyíteni magukon, mivel épeszű ember nem téved errefelé.

Persze ki tudja, lehet a palánta is jobban fejlődik tőle.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »