Vasárnap szerb-magyar: sportágtörténelmi sikerre készül a férfi vízilabda-válogatott

Vasárnap szerb-magyar: sportágtörténelmi sikerre készül a férfi vízilabda-válogatott

Az Eb-k történetében otthon még veretlen Szerbia. De jön a kontinensviadal középdöntős szakaszának második fordulója.

A férfi vízilabda Európa-bajnokságok történetében a szerb válogatott még sosem kapott ki Belgrádban, a házigazda elképesztő sorozatának megtörésére vasárnap este a magyar csapatnak nyílik lehetősége a kontinensviadal középdöntőjének második fordulójában.

A magyar szövetség összesítéséből kiderül,

ez a harmadik Eb a szerb fővárosban, az előző kettőn, 2006-ban és tíz évvel később is hibátlan teljesítménnyel, hét győzelemmel diadalmaskodtak a hazaiak.

A jelenlegi viadalon négy sikernél tartanak, igaz, a csoportkör nyitányán csak ötméteresekkel nyertek a hollandok ellen úgy, hogy a rivális utolsó pillanatban szerzett gólját a VAR érvénytelenítette, mivel néhány századmásodperccel időn túl esett.

Hírdetés

A két csapat legutóbb tavaly nyáron, a szingapúri vb elődöntőjében találkozott egymással, akkor óriási csatában, 19-18-ra győzött Varga Zsolt együttese.

Európa-bajnokságokon eddig 25 mérkőzést vívott egymással a két válogatott, a magyarok – három döntetlen mellett – 13-9-re vezetnek. Két évvel ezelőtt Zágrábban a negyeddöntőben ötméteresekkel győzött a magyar csapat, amely akkor 1997 óta tartó nyeretlenséget zárt le a szerbekkel szemben, egyenes kieséses Eb-találkozókat figyelembe véve.

A szerb válogatott jelenlegi 15 fős keretéből nyolcan fordultak meg a magyar ob I-ben: Dusan Mandic jelenleg is a Bajnokok Ligája-győztes Ferencvárost erősíti, míg tavaly még a Vasasban játszott Sava Randelovic és Strahinja Rasovic. A csapatkapitány Nikola Jaksic tagja volt a BL-győztes FTC-nek 2019-ben, Milos Cuk négy évet töltött Egerben, majd Szolnokon, és utóbbi klubban húzott le néhány idényt – több más kiválóság mellett – Dorde Lazic, Radomir Drasovic és Viktor Rasovic is.

A szerb kifejezetten egy idős csapat, hiszen mindössze két 2000 után született játékosa van, és 11 olimpiai bajnok szerepel a keretben.

A magyar válogatott a legutóbbi három Eb-n rendre bejutott a négy közé, 2020-as győzelmét követően 2022-ben ezüstérmes, 2024-ben pedig a negyedik volt. Varga Zsolt 2022 óta tartó kapitánysága alatt nyolc világversenyből hét alkalommal szerepelt elődöntőben a csapat, négyszer sikerült érmet szereznie (2022 Eb-ezüst, 2023 vb-arany, 2025 vk-bronz és vb-ezüst).

Amennyiben a magyar válogatott rendes játékidőben nyer, akkor a spanyolok elleni keddi mérkőzés eredményétől függetlenül bejut a legjobb négy közé.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »