Vasárnap kezdődik a sakk-Európa-bajnokság 

Vasárnap kezdődik a sakk-Európa-bajnokság 

Magyar részről mindenképpen dobogós helyezés elérése a cél a sakkcsapatok vasárnap kezdődő georgiai Európa-bajnokságán a férfiak csapatában. A pénteki elutazás előtt Balogh Csaba, az áprilisban hivatalba lépett férfi szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta, hogy a szombat esti sorsoláson dől el, kivel kezd az együttes Batumiban, s az ellenfél ismeretében, kellő taktikai megfontolások után dönt a táblasorrendről.

A 38 éves nemzetközi nagymester kitért rá, hogy a csapat minden tagja rendben van, egészséges, és még az indulást megelőző napokat is a minél alaposabb felkészülés jegyében töltötték el.

„Az összes játékosunk rendesen dolgozott, az elmúlt hétvégén hárman még játszottak is, Rapport Richárd, Bánusz Tamás és Gledura Benjámin a német Bundesligában, csapatbajnokin szerepelt. Jól sikerült nekik, főleg Ricsinek, s ez biztató közvetlenül az Eb előtt. Lékó Petivel mi is minden nap sakkoztunk, neki külön versenye nem volt, ezt edzéssel próbáltuk pótolni” – nyilatkozott.

A fiatal kapitány megjegyezte, hogy a sakk nemcsak szakvezetőként, hanem játékosként is változatlanul fontos része az életének. „Nekem is kell az edzés, már csak azért is, hogy tudjak szakmai kérdésekben segíteni Batumiban” – jegyezte meg.

Arra a kérdésre, hogy mit vár az Európa-bajnokságon, elmondta, a dobogó a cél, hozzátéve, ezt „könnyebb elvárni, mint megvalósítani”.

Hírdetés

„Valószínűleg harmadik kiemeltek leszünk, viszont az élbolyban nagyon közel vagyunk egymáshoz az Élő-pontok és a tudás szempontjából is. Van tíz erős férficsapat, amelyikből szinte bármelyik az első háromban lehet, de mindenképpen dobogón szeretnénk végezni” – vélekedett Balogh Csaba.

Az október 5. és 14. közötti Eb-n induló magyarok:

férficsapat: Rapport Richárd, Lékó Péter, Gledura Benjámin, Szjugirov Szanan, Bánusz Tamás

női csapat: Gaál Zsóka, Davaademberel Nomin-Erdene, Papp Petra, Terbe Julianna, Karácsonyi Kata

MTI/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »