Vasárnap fontos szabály élesedik: ezt minden magyar autósnak tudnia kell

Vasárnap fontos szabály élesedik: ezt minden magyar autósnak tudnia kell

Október elsejétől kötelező külön gyűjteni a hulladékká vált gumiabroncsokat, amelyeket a hulladékgazdálkodásért felelős MOHU MOL Zrt. és alvállalkozói, valamint a gumiabroncs-forgalmazók térítésmentesen átvesznek. – mondta Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombati közleménye szerint.

Az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára emlékeztetett rá, hogy emlékeztetett, hogy júliustól az egész országban elindult az új hulladékgazdálkodási rendszer.

Raisz Anikó szerint az új rendszerrel együtt Brüsszel elvárásainak megfelelően bevezettük a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszert is, amelyben a környezetszennyező termékek gyártóinak „a szennyező fizet” elve alapján díjat kell fizetniük a termékeik hulladékkezeléséért.

A kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer hatálya alá tartozó egyes termékkategóriákra – így a gumiabroncsra is – speciális szabályok vonatkoznak. Ennek megfelelően a hulladékká vált gumiabroncsot októbertől külön kell gyűjteni, és a MOHU MOL Zrt., illetve alvállalkozóinak az erre kijelölt telephelyein vagy a forgalmazónak kell leadni, akik ingyenesen átveszik.

Hírdetés

Az intézkedéssel hatékonyabbá válik a hulladékgazdálkodás és emelkednek a hulladékgyűjtési és hasznosítási arányok,

ami hozzájárul a hulladékokból előállított másodnyersanyagok kínálatának növekedéséhez és az illegális hulladéklerakás csökkenéséhez.

Raisz Anikó azt is hangsúlyozta, hogy a kormány célja az ország megtisztítása az illegálisan elhelyezett vagy elhagyott hulladékoktól, ezért a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben megfogalmazottak szerint számos erre irányuló intézkedést tett. Mint mondta, a „Tisztítsuk meg az Országot!” projekt részeként eddig több százezer tonna elhagyott hulladékot számoltunk fel főként közterületeken, erdőkben, folyók, valamint vasúti és közúti létesítmények mellett.

Az illegális szemétlerakatok helyszínének beazonosítását segíti a HulladékRadar applikáció is, amelynek már közel 30 ezer felhasználója van. Emellett második alkalommal hirdettek azbesztmentesítési pályázatot és szállítják el ingyenesen ártalmatlanításra az azbesztet tartalmazó építőanyag-hulladékot a lakosságtól, valamint közel 300 tonna növényvédőszer-hulladék begyűjtésében és ártalmatlanításában támogatták a Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamarát.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »