A KDNP vasárnapi nyitva tartást korlátozó javaslata éppen a szándékoltakkal ellentétes hatást érne el. Amúgy meg nem tetszik.
Az elmúlt években egyre divatosabbá kezdett válni az az érvrendszer, mely az ország balsorsának minden nyűgét s nyilait a csúnya, gonosz fogyasztói társadalomban vélte megtalálni – sajnos az ún. jobboldalon is. Ezen vádat nem úszhatták meg természetesen a „konzumidiotizmust” és a „harácsolást” készségesen kiszolgáló multinacionális vállalatok sem, amelyek ellen minden magyarnak kutya kötelessége keresztes hadjáratot folytatni. Ahogy nem is oly régen egy kormánypárti reprezentáns fogalmazott: „a szocialista rendszer tudatrombolása után most a Magyarországot prédának tekintő spekulánsok internacionalista hadserege ellen kell szabadságharcot vívni”.
Nem szükséges itt most belemenni az amúgy is széles történelmi visszatekintést igénylő „két pogány között” életérzésbe, meg abba, hogy a politikai jobboldal egy jól behatárolható szegmense – Bogár Lászlótól Szaniszló Ferencig – folyamatosan hergel és (elnézést a gyurcsányizmusért) uszít a „komprádortőke vérszivattyúi” ellen. És ennek az egésznek per pillanat semmi köze ahhoz, hogy persze, az a politikus, akinek esze van, észreveszi, hogy a világgazdaság erőközpontjai szépen lassan – lassan mondom el: las-san – átfordulnak. Keleti szél fúj, na – értjük, ugye.
Nem, ez itt és most arról szól, a tatárt, törököt, Trianont megélt magyar népet kizsigerelő és vasárnaponként gátlástalanul nyitva tartó modern rabszolgatartókat („kereskedelmi tevékenységet folytatókat”) megregulázza a KDNP. Javaslatuk szerint a kis- és nagykereskedők egy évben legfeljebb 12 vasárnap nyithatnák meg kapuikat a nagyközönség előtt. Kivételt képeznek a családi vállalkozások, a vendéglátó-ipari egységek, a hotelek, virág- és édességüzletek (!), benzinkutak, valamint a 280 nm-nél kisebb reptéri, vasút- és buszpályaudvarokon működő boltok (a pingpongozás még javában zajlik a Fidesz és a kereszténydemokraták között).
Nagyon tömören mindez azt jelenti, hogy az év vasárnapjainak durván háromnegyedében nem fogok tudni lemenni a sarki Sparba vagy átruccanni a fogyasztás templomába (a.k.a. pláza), hogy mozizással egybekötött vásárlást tartsak.
Miért baj ez?
Van a dolognak szubjektív és objektív oldala. A lényeg, hogy a nemesen tételezett célokat – a ‘zemberek a családjukkal tölthetik az eddig fogyasztási cikkek habzsolásával elfecsérelt idejüket, a munkavállalók pedig kiélvezhetik megérdemelt vasárnapi pihenőjüket – nem tudja elérni a javaslat.
Ami talán kevesebbeknek fontos, de azért megemlítem, hogy személy szerint számomra egy sorscsapás lenne, ha vasárnap bezárna minden (fenti kivételekkel, persze). Egész héten dolgozom, estefelé legfeljebb egy gyors bevásárlásra futja. Mivel hét közben korán kelek, szombatonként szeretek jó sokáig aludni, utána meg tunyulni. Mire 100%-osan regenerálódok, már késő délután van, a ráknak van kedve nekiindulni a nagybevásárlásnak. Marad tehát a vasárnap, amikor kényelmesen el tudok menni ide-oda (még akár templomba is!), eszközölni a shoppingolást, szétnézni a műszakicikk- és bútorboltokban, olyan-e az adott termék, mint ahogyan a neten mutatják. Merthogy igen, a vasárnapoknak ilyen vásárlás-előkészítő szerepük is van. Szóval ha ez kiesne, maradna a szombati rohanás – vélelmezem, másoknak is, ergo zsúfoltság lenne mindenhol. Vagy el se mennék vásárolni, és azon töprengenék folyamatosan, hogy mikor tudnám már megvenni ezt vagy azt a dolgot. Tehát kényelmetlenül érezném magam.
De hagyjuk most a szubjektív szempontokat, nézzük, mi történne, ha az Országgyűlés ebben a formában elfogadná a javaslatot. Elsődleges hatásként elbocsájtásokra kerülne sor, ami kifejezetten rosszul jönne azoknak is, akik részmunkaidőben vagy diákmunkásként dolgoznak vasárnaponként – hiszen tőlük a legegyszerűbb megszabadulni. De úgy általában a kirúgások miatt nőne a munkanélküliség, csökkenne a vásárlóképes kereslet, tehát csökkenne a fogyasztás, zsugorodnának az állam bevételei. Nem csak az áfa, de a munkavállalók után fizetett adó- és járulékbevételek is. Persze, vélelmezhető, hogy majd, egy idő után az elbocsájtott munkavállalók újra munkába állnának valahol, a fogyasztók találnának egyéb csatornákat, ahol elkölthetik pénzüket, azonban rövidtávon mindenképpen bevételkiesést okozna a lépés az államnak. És ez – gazdasági válság idején, amikor kiemelt cél a munkahelyteremtés és a fogyasztásbővítés, ugyebár – nem túl vonzó alternatíva.
A másodlagos hatások azonban még rosszabbak. Ugye, a nem is teljesen véka alá rejtett cél az az lenne, hogy a bűnbaknak kikiáltott Tesco, Auchan, Metro etc. helyett a honleányok és honfiúk vasárnaponként – ha már vásárolnak – a családi vállalkozásként üzemeltetett kisboltokba járjanak, s itt költsék el, amijük van – gyorsan fogyó (FMCG) termékekre (tej, kenyér, stb.). Azonban a dolog nem ilyen egyszerű. Ha a heti rutin beáll arra, hogy vasárnap nincs lehetőség nagyobb bevásárlásra, akkor azt a hét egy másik napján fogják megvalósítani a polgárok. Nagy valószínűséggel ez a szombat lesz: tehát ha nem is 100%-osan, de a vasárnapi fogyasztás java része át fog tevődni erre a napra. És hogy hol fog megvalósulni ez a fogyasztás? Hát ott, ahol egyszerre több minden megtalálható, hiszen egyszerre kell intézni a klasszikus nagybevásárlást és gondolni kell arra, hogy „hohó, hát kell parizer, meg liszt meg cukor vasárnapra”. Szóval a már amúgy is folyó piaci koncentráció tovább fog erősödni, a kisboltok rovására, a nagyobb kereskedelmi láncok javára. Arról nem is beszélve, hogy milyen körkörös kihatásai lesznek az egésznek olyan helyeken (pl. bevásárlóközpontok), ahol az egyes egységek fogyasztása egymást támogatja. Eddig elment az ember a plázába, és mozi előtt/után harapott egyet és vásárolt ezt-azt. De valljuk be, jóval kevesebben látogatnának ilyen helyekre, ha az kongana az ürességtől.
És ami a legsúlyosabb érv talán, hogy a tételezett társadalompolitikai célok nem egy ilyen törvényjavaslat miatt fognak megvalósulni. Egy: mivel a vasárnapi munkavégzésért eddig is járt bérpótlék, aki eddig dolgozott ezeken a napokon, annak nagy valószínűséggel szüksége van erre a pénzre. Ha tehát ez a bevételi forrása megszűnik, más után fog nézni, másodállást fog vállalni – egy biztos, szabaddá nem válik a vasárnapja.
Kettő: hogy a t. fogyasztók ezentúl a családjukkal fogják tölteni a hét utolsó napját? Ezt ki tiltotta eddig meg? Egyrészt – ez tény – sokak számára a közös vásárlás családi programnak számít. Tetszik vagy sem, van ilyen. Azok pedig, akik eddig mihaszna, léha módon magányosan a budaörsi IKEA-Tesco-Decathlon háromszögben vagy a Mammutban tengették a vasárnapokat (vékony pénztárcával nézelődve), azoknak ettől tényleg lesz családjuk? Nyilvánvalóan nem; a plázázó tinik, emók meg nemtomkik mikrokörnyezete nem a szabad vasárnaptól fog megváltozni, a „majd jövök, drágám” férjek/feleségek nem ettől fognak egykoron hőn szeretett párjuk karjaiba omlani. Viszont frusztrált, na az lesz mindenki, aki szombatonként próbál majd a másfélszeres tömegben teszkós zsömléhez jutni.
Egy szó, mint száz: maradjon csak meg a vasárnap olyannak, amilyen volt.
(A cikk másodközlés. Az eredeti írás megjelent a Jobbklikk.hu-n 2011. május 5-én!)
Forrás:kerdem.blog.hu
Tovább a cikkre »
