Varsó egy új hadosztály felállítását tervezi Kelet-Lengyelországban

Varsó egy új hadosztály felállítását tervezi Kelet-Lengyelországban

Egy teljesen új hadosztály felállítását jelentette be a lengyel védelmi miniszter hétfőn, Mariusz Błaszczak ezzel jóváhagyta a lengyel szárazföldi erők ötödik hadosztályának létrehozását – jelentette a PAP állami hírügynökség. Az új egység hivatalos neve a „Légiók 1. Gyalog-Hadosztálya” lesz, tisztelegve azon történelmi lengyel egység előtt, amely az 1920-as lengyel-szovjet háborúban, majd később az 1939-es német invázió során küzdött Lengyelországért.

Błaszczak a Białystok városában tartott ünnepségen a következőket mondta:

Hírdetés

Hozzátette: a kormány arra törekszik, hogy Kelet-Lengyelországot csapatokkal töltse fel. Azt már most lehet tudni, hogy az új hadosztály négy dandárból áll majd, amelyek mindegyike négy zászlóaljat számlál. A védelmi miniszter azt is elmondta, hogy a csapatokat „modern katonai technikával” fogják felszerelni.

A hadosztály páncélos dandárja amerikai gyártmányú Abrams harckocsikat és dél-koreai K2 harckocsikat kap, a tüzérdandárt pedig lengyel gyártmányú Krab önjáró tarackokkal, dél-koreai K9 tarackokkal és lengyel gyártmányú Gladius felderítő és támadó drónokkal szerelik fel.

Körkép.sk, Polskie Radio nyomán


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »