Vármegyéseket zaklattak Kolozsváron Március 15-én, a magyargyűlölő Noua Dreaptasok nyugodtan provokálhattak

A nap első felében részt vettünk egy megemlékezésen a Hajnal negyedben található, újonnan felavatott, Petőfi szobornál. Beszédek hangzottak el, többek közt az Erdélyi Magyar Néppárt, az Erdélyi Magyar Ifjak és a Fidelitas szónokaitól. Ez utóbbi nem mellesleg a szabadság és Petőfi helyett a beszédét annak szentelte, hogy kiemelje mennyire fontos, hogy Magyarországon a Fidesz-KDNP kétharmados többséget szerezzen. A beszédeket és a verseket követően az egybegyűltek elénekelték a Székely és a Magyar Himnuszt majd elhelyezték koszorúikat.
Ezt követően csatlakoztunk a felvonuláshoz a Protestáns Teológia épületétől a Szent Mihály templomig. Illetve csak csatlakoztunk volna, de abban a pillanatban ahogyan a Vármegyés zászlóinkat kibontottuk hirtelen körülvettek a csendőrök és megérkezett egy RMDSZ-es szervező. Ez felháborodva a képünkbe vágta, hogy minket senki sem hívott és csináljunk magunknak felvonulást, ha menetelni akarunk, majd megkért hogy húzzuk le a Vármegyés zászlókat, ez rendőrségi nyomásra meg is történt. Amikor megkérdeztük az okát, azt felelte, hogy nem akarja összemosni az RMDSZ-t a Hatvannégy Vármegyével. Közvetett módon még gyilkosokhoz is hasonlított bennünket. Vonakodva eleget tettünk a kérésének, ám ekkor sem csatlakozhattunk a menethez, mert a rendőrök lökni kezdtek minket a járda felé (már megint az a járda…) majd ott, valószínűleg az RMDSZ-es szervezőnek köszönhetően, leigazoltattak mindnyájunkat ok nélkül.

Később megtudtuk, hogy két budapesti ismerősünket is kivették a tömegből és teljesen ok nélkül igazoltatták őket is, pedig még csak nem is vármegyések. Ezt követően már folytathattuk utunkat a főtérre, ahová, ahogy megérkeztünk azonnal rengeteg kamera és fényképezőgép irányult ránk. Mindezek ellenére részt vettünk az istentiszteleten majd ezt követően elhagytuk a rendezvény helyszínét, mivel nem voltunk kíváncsiak a politikusok beszédeire az ünnep következő helyszínén.
Az istentisztelet után megjelent 5 Noua Dreapta tag a főtéren és elkezdték skandálni a megszokott jelszavaikat. majd gyorsan el is tűntek. Felháborító ez a kettős mérce, amivel a román hatóságok viszonyulnak a dolgokhoz. Március 15-én Kolozsváron engedélyezik a Noua Dreapta magyarellenes szervezet felvonulását, nem csak a járdán, a székelyeknek pedig nem engedik meg hogy tüntessenek az autonómiáért. Az ND tagjait, akik megzavarták a magyar rendezvényt nem is igazoltatták. Az ND arra hivatkozott, hogy jelszavaik nem magyarellenesek, hazájukat nemzeti büszkeségüket éltetik. Közben egy videón a román sajtóban jól látszik, hogy a tábláik közt ott van egy olyan pl. ami Magyarország térképét Mongoliában ábrázolja, nem beszélve a székelyek nem magyarok bennerről.

Hírdetés

Salamon Csaba Attila
HVIM-Kolozsvár

(A fenti kép egy korábbi, bukaresti ND-s tüntetésen készült.)
2014.03.16. 14:54Forrás: Deres.TV


Forrás:magyarellenesseg.blogspot.com
Tovább a cikkre »