Varga Zsolt: túlteljesítettük, amit a szezon előtt gondoltunk

Varga Zsolt: túlteljesítettük, amit a szezon előtt gondoltunk

A Ferencváros a harmadik helyen végzett a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában. A csapat korábban megnyerte a magyar bajnokságot és a kupát. Varga Zsolt vezetőedző sikeresnek nevezte a szezont.

Ha valaki a szezon elején azt mondja, hogy a Ferencváros harmadik lesz a vízilabda BL-ben, akkor ezt Varga Zsolt vezetőedző hitetlenkedve fogadta volna. Ezzel együtt nem írta volna alá ezt a helyezést előre, mert egyrészt babonás, másrészt a maximumra törekszik, és mindig nyerni akar.

„Maximálisan túlteljesítettük azt, amit gondoltunk az év elején. Kicsit mindig evés közben jön meg az embernek az étvágya, és a Recco elleni elődöntő előtt nyilván álmodoztam, álmodoztunk, hogy valahogy, esetlegesen valami csodával meg tudjuk őket fogni, de a realitás egészen más. Az egész évünket nézve, figyelembe véve, hogy mennyi kulcsjátékos ment el tavaly, hogy honnan indultunk el, ahhoz képest, azt gondolom, hogy nagyon jó mérkőzéseket játszottunk, jó teljesítményt nyújtottunk, hiszen a Barcelonetát és a Dubrovnikot is magunk mögé utasítottuk, míg az Olympiakosz be sem jutott a nyolc közé” – fejtette ki a vezeteődző, aki sikeresnek tartja a szezont.

Varga Zsolt kiemelte, hogy a rutinosabb játékosok, Varga Dénes és Vámos Márton kimagasló teljesítményt nyújtottak, és fontos volt az is, ahogy az egész csapatot kezelték, ahogy a fiatalokkal is kommunikáltak, illetve irányt mutattak nekik. Nemcsak a játékuk, hanem a személyiségük és a karakterük is segített.

Hírdetés

Az FTC a nyolcas döntőben először a Dubrovnikot győzte le hátrányból fordítva, majd a Recco elleni vereség után a bronzmeccsen a Bresciát verte. A vezetőedző szerint mindkét találkozó nehéz volt. Más volt a tét, de ugyanolyan rossz lett volna, ha a horvátok ellen nem járnak sikerrel, és nem jutnak a négy közé, illetve az is, ha a végén vesztes meccsel zárják az évet.

„Nehéz ezeket összehasonlítani, mindegyiknek megvan a maga tétje, a maga fontossága. Azt gondolom, hogy ebben a pillanatban ez volt a legjobb forgatókönyv, hogy tudtunk nyerni a végén is, így

Az InfoRádiónak azt mondta az olimpiai bajnok Faragó Tamás, hogy mentálisan volt nagyon erős a Ferencváros a Dubrovnikkal szemben. Varga Zsolt megköszönte a dicséretet, és bár elismerte, a sok igazságtalannak érzett kiállítás miatt lelkileg megbillentek a meccs közepe táján, de 12-10-es hátrányból is vissza tudtak jönni, és koncentrált és kimagasló teljesítményekkel nyerni.

A Brescia elleni bronzmeccset is nehéznek nevezte, és csak akkor nyugodott meg, amikor az utolsó percben már két góllal vezetett a Fradi.

Varga Zsolt szerint a bajnoki cím sokat számított a BL-szereplésben is. „Ennek a csapatnak igenis sokat számított, hiszen ez egy friss csapat, és ez nagyon fontos volt, hogy kapjunk egy visszaigazolást a munkáról, amit elvégeztünk. Az egész évünknek a megkoronázása volt a bajnoki cím.”


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »