A Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez való csatlakozás legfőbb előnye a büntetlenség védelme volt, a felelősségre vonás elmaradása pedig a rendőrségbe, az ügyészségbe és az adóhatóságba vetett közbizalom meggyengüléséhez vezetett – jelentette ki Ligeti Miklós, a Transparency International (Magyarország jogi igazgatója Kecskeméten tartott előadásában.
A szakember rámutatott, hogy a korrupciós ügyek feltárására felállított új vagyonvisszaszerzési hatóság létrehozása indokolt, mivel az megtöri az ügyészség korábbi büntetőeljárási monopóliumát. Önmagában azonban az intézmény nem jelent megoldást:
a sikeres elszámoltatáshoz új bizonyítékokra és a bejelentővédelem megerősítésére van szükség.
Ligeti Miklós hangsúlyozta, hogy a vagyon visszaszerzése nem csupán büntetőjogi feladat, hanem polgári jogi, közbeszerzési és könyvvizsgálói szakértelmet is igényel. Példaként hozta fel, hogy az elmúlt öt év mintegy 100 ezer közbeszerzési szerződésén túl az állami támogatások és beruházások átvizsgálása is komoly feladatot jelent – olvasható a kecsup.hu részletes beszámolójában.
Az előadás során a TI igazgatója kitért a közérdekű vagyonkezelő alapítványok (KEKVA-k) rendszerére is, amelyeken keresztül az állam jelentős forrásokat biztosított a tulajdonosi kontroll megtartása nélkül.
Emellett említést tett a világjárvány alatti túlárazott lélegeztetőgép- és vakcinabeszerzésekről, a letelepedési kötvények ügyéről, valamint Varga Mihály korábbi pénzügyminiszter esetleges felelősségéről is a Magyar Nemzeti Bank alapítványaiba kiszervezett vagyon kapcsán.
Álláspontja szerint Varga Mihálynak, mint az állam tulajdonosi jogait gyakorló miniszternek, erről tudnia kellett,
jeleznie kellett volna a problémát,
és meg kellett volna akadályoznia a több száz milliárd forintnyi állami vagyon kiszervezését.
Meglátása szerint a jövőben három párhuzamos feladatot kell végrehajtani: megállítani a közpénzkiáramlást, visszaszerezni a kiszervezett vagyont, és egyéni szinten is vizsgálni a korábban büntetlenül maradt ügyeket.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


