Varga Mihály: a kormány kiáll Európa keresztény alapjai mellett

Varga Mihály: a kormány kiáll Európa keresztény alapjai mellett

Bármilyen nyomás is érjen bennünket, a magyar kormány kiáll Európa keresztény alapjai mellett – jelentette ki a pénzügyminiszter a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Kunmadaras felújított református templomának hálaadó ünnepségén vasárnap.

Varga Mihály kiemelte: miközben tőlünk nyugatra templomok tűnnek el, Magyarországon és a külhonban 3000 templom építését vagy felújítását támogatta a kormány az elmúlt évtizedben. A kunmadarasi templom felújításáról azt mondta: ez a hosszú és alapos építő munka „kilóg a mai trendekből”, mert itt egy templom volt az építkezés tárgya. Rendhagyó jelenség ez egy olyan világban, ahol kirekesztőnek, sértőnek titulálva levetetik a hivatalok faláról a keresztet – közölte, megjegyezve: Németországban ez másfél éve megtörtént. „Vagy ahol börtönnel fenyegetik azt, aki a Bibliából idéz, Finnország évek óta egy ilyen botrányos pertől hangos. Van ahol a meglévő templomokat lakóparkokká, éjszakai szórakozóhellyé, esetleg könyvtárrá vagy kultúrházzá alakítják, rosszabb esetben pedig egyszerűen lerombolják, ahogy ez számos templommal megtörtént Németországban, Franciaországban vagy akár Hollandiában” – sorolta.

Varga Mihály kiemelte: Magyarországon és a határon túli magyarlakta területeken 2010 és 2019 között háromezer templomot újítottak fel vagy építettek. Tőlünk nyugatra gyakori vélemény, hogy a templomoknak ma már nincs társadalmi hasznuk – mondta, hozzátéve: márpedig a templomok a közös szellemi építkezés legalapvetőbb helyszínei. Hangsúlyozta: kiemelt célnak tekintik a vallási és egyházi helyszínek megújítását. Szólt arról, hogy Kunmadaras református többségű település, ezért itt a református templom felújításának kiemelt közösségi szerepe van. A templom az elmúlt évek során kormányzati támogatással 371 millió forintból újulhatott meg – jelezte. Nagy öröm, hogy a felújítás kívül-belül, a toronnyal és a külső környezettel együtt megtörtént, és ma ez az impozáns épület a település ékköve – fogalmazott.

A miniszter azt mondta, hogy a templomok a legkisebb faluban is tanújelei a keresztény kulturális gyökereknek, amelyek az európai nemzetállamokat évszázadokon át erősítették. Tanújelei továbbá annak is, hogy minden hosszú távon működésképes társadalom a helyi közösségein alapul.

Hírdetés

Varga Mihály leszögezte: a magyar álláspont világos, kiállnak a közösségekre épülő társadalmak bevált gyakorlata mellett, és ezért támogatják a nemzetállamok szövetségeként működő Európát. Európának csak akkor van jövője, ha megőrzi az alapjait, amelyeken szervesen épült évszázadokon keresztül. A legfontosabb közösségszervező erőt az európai kontinensen a kereszténység jelenti, „ezért bármilyen nyomásgyakorlás is érjen minket, kiállunk a keresztény értékek, Európa keresztény alapjai mellett”, és megerősítjük azokat a helyszíneket, templomokat, ahol helyi közösségek fejlődhetnek – mondta. A tárcavezető arra is kitért, hogy a kormány a rombolás helyett a megújulás pártján áll, a háború helyett a békét támogatja. Mint mondta: Magyarország azóta fejlődik ismét, mióta a 2010-ben felállt nemzeti kormány a saját szuverén megoldásait alkalmazza. Varga Mihály úgy fogalmazott: az elmúlt évtizedben megtaláltuk a helyi módjait a munkaerőpiac megerősítésének, a családok védelmének, támogatásának, az államháztartás rendbetételének, a magyar vidék felzárkóztatásának – ezzel Magyarország a világban is tényezővé vált, még ha a méretünk ennek határokat is szab. Európának vissza kell térnie a saját gyökereihez, a saját keresztény identitásához – hangoztatta.

F. Kovács Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a templom régi fényében tündököl és hirdeti azt az erőt, amelyet Kunmadarason nemcsak a templom, hanem az önkormányzat épülete, az iskola is hirdet: ebben a térségben, ebben a településben nagyobb erő van, mint sokan gondolták. Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei közgyűlés elnöke azt hangoztatta, hogy a vármegye „egyik legerősebb tájegysége”, a Nagykunság egyik legszebb temploma újult meg. Hozzátette: nem csupán a gyülekezet és a település, hanem az egész térség gazdagodott a megújult templommal.

Balogh Marianna, a mintegy ötezer lakosú Kunmadaras polgármestere (Új Esélyt Kunmadarasnak Egyesület) megköszönte a kormány támogatását. Elmondta, hogy a templom mellett megújult, kibővült a helyi iskola is. Fazakas László református lelkész ismertette: a templom felújítása 2014-ben kezdődött és a környezetének rendbetételével tavaly ősszel ért véget, abban az egyházközség mellett részt vett a helyi önkormányzat is. A templom kívül-belül korszerűsödött, Magyarország kormányának köszönhetően a templomtorony is megújult 2021-2022-ben.

A hálaadó ünnepségen részt vett Koncz Tibor, a Nagykunsági Református Egyházmegye esperese is.

MTI

The post Varga Mihály: a kormány kiáll Európa keresztény alapjai mellett appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »