A balatonszemesi Bagolyvár utcában található Szűz Mária-kápolnánál mutatott be szentmisét Varga László kaposvári megyéspüspök július 6-án, vasárnap. A szabadtéri szentmisén a főpásztor négy fiatalnak kiszolgáltatta a bérmálás szentségét.
A szertartás elején Borza Miklós plébános köszöntötte a jelenlévőket, majd Varga László püspök prédikációjában arra buzdította a híveket, hogy próbálják életüket minél inkább az evangélium fényében megélni.
– mutatott rá szentbeszédében a főpásztor.
Utalt rá, hogy ez olvasható a Szentírásban: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből!”
hiszen még nincs vége a csatának. Szellemi harcnak hívjuk, amely nagyon fontos a keresztény ember életében – tette hozzá a kaposvári megyéspüspök.
Valójában mindennap szellemi harcot vívunk
Addig nem keresztelünk meg senkit sem, amíg nem mond ellent a sátánnak, minden cselekedetének, csábításának – folytatta Varga László. – Ebben a bérmálási szertartásban is megkérdezem majd a bérmálandókat, hogy ellene mondanak-e a sátánnak, s hogy hisznek-e.
Ellene mondotok-e a sátánnak? Hajlandóak vagytok-e küzdeni a gonosz ellen, a bűn és annak szerzője ellen? Ha nem, akkor csak megtörtént a keresztség, de középszerű kereszténnyé váltatok, azonban
hisz a nagyszerű keresztény élet az életszentség! S ne mentsétek fel magatokat, hogy nem fog menni, mert bűnös ember vagyok. A Szűzanyát kivéve minden szentünk bűnös volt, s mégis szentté vált. Van esélyünk! – biztatta a bérmálandókat a püspök.
Az evangéliumről beszéljünk, ne a sötétségről, a bűnről!
Azt olvashatjuk, hogy Jézus a bűnösökért jött, így nagy megtiszteltetés, hogy Jézus érted és értem jött el. Merünk-e az evangélium fényében gondolkozni és élni? Bátorság kell hozzá, mert annyira lenyűgöz bennünket a bűn hatalma és ereje, hogy állandóan azzal foglalkozunk. Azonban
Ettől nem lesz világosság, csak növekszik a sötétség a szívekben és körülöttetek.
Mi lenne, ha a beszéd ajándékát nem erre fordítanánk, hanem az örömhírről, az evangéliumról beszélnénk?
Olyan szemérmesek vagyunk. Mindenféle téma szóba jön, de vajon a keresztények beszélnek-e Krisztusról, Isten szeretetéről a családjaikban, kapcsolataikban, vagy csak megmaradnak a szentmise részeként ezek a témák?
Rajtatok is múlik, nem csak a papságon! Akarjatok nagyszerű keresztények lenni, akiknek az élete világító példa.
– buzdított a megyéspüspök prédikációjában.
Forrás: Kaposvári Egyházmegye
Fotó: Kling Márk
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


