Varga Judit zseniálisan tette helyre Dobrevéket

Varga Judit zseniálisan tette helyre Dobrevéket

Egyre gyakrabban használják egyféle politikai fegyverként a jogállamiságot, és ez végül teljesen hiteltelenné teszi azt általános, közös értékként – emelte ki Varga Judit a Euronews honlapján közzétett írásában.

Az igazságügyi miniszter kitért az európai uniós tagállamokon belüli jogállamisági helyzet monitorozásáról és a közösségi források feltételekhez kötéséről szóló javaslatokra, amelyek szerinte teljességgel ellentétesek az alapszerződéssel, az Európai Bizottságnak ugyanis nincs általános hatásköre ezeken a területeken.

A jogállamiság nem egyetemesen alkalmazható objektív kritériumok kerete, nincsenek pontosan meghatározott szabályai, és számos vita tárgyát képezi, ezért az emiatt aggodalmakat megfogalmazóknak jobban tiszteletben kellene tartaniuk a tagállami sajátosságokat, és nem kellene megpróbálniuk előírni egy mesterséges és uniformizált keretrendszert – hangsúlyozta a tárcavezető.

Úgy vélekedett, hogy a vita valójában nem a demokratikus elvekről szól. Az egyéni szabadságjogok és a közösségi érdekek közötti természetes egyensúly helyreállítása nem sérti a jogállamiságot, amely biztosítható annak ellenére is, hogy egy tagállamnak szigorú a migrációs politikája.

Különbségek vannak abban, hogy miként viszonyulnak a tagállamok Európa keresztény gyökereihez, illetve a nemzetek és a nemzeti kultúrák szerepéhez, és abban, hogyan értékeljük a családoknak a társadalomban betöltött szerepét és mibenlétét, miként közelítjük meg a migráció kérdését.

Hírdetés

Azonban veszélyes precedenst teremt és aláássa az európai integráció alapjait, ha azt állítják, hogy egy tagország pusztán azért nem tartozik többé a legfontosabb értékeket képviselő uniós közösséghez, mert eltérő álláspontot képvisel ezekben a kérdésekben.

– mutatott rá Varga Judit.

Ányos Miklós – www.888.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »