Varga Judit: lehullanak az észérvek az ellenfelekről

Varga Judit: lehullanak az észérvek az ellenfelekről

Készül a 7-es cikkellyel kapcsolatos meghallgatásra az új igazságügyi miniszter. Varga Judit az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: tisztességes eljárást vár az unió tagállamaitól.

Az igazságügyi miniszter biztos abban, hogy a finn uniós elnökség alatt folytatódni fog Magyarország ellen a 7-es cikkely tárgyalása, Varga Judit erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.

„Én erre készülök, biztosan hamarosan lesz meghallgatás. Azt már én sikernek értékelem, hogy gyakorlatilag egy év eltelt úgy, hogy érdemben nem mozdult előre az eljárás a Tanácsban. De ez mindenképpen be fog következni. El is mondtuk többször a partnereinknek, hogy »itt van a 130 oldal, olvassátok át. Minden egyes Sargentini-állításra nekünk van egy legalább fél, akár több oldalas ellenállításunk is«. Ez egy színtiszta jogi vita kell, hogy legyen” – szögezte le a tárcavezető.

Politikai szemszögből közelítve lehullanak az észérvek az ellenfelekről, mert

a 7-es cikkelyt furkósbotként lehet használni,

fogalmazott a miniszter.

„Felhívtuk rá az elnökség figyelmét, hogy akkor kérünk egy tisztességes eljárást, kérjük azt, hogy akkor itt kérdések legyenek, nem vádaskodások. Legyen megfelelő időnk arra, hogy kifejtsük az érveinket. És nagyon remélem, hogy a Tanácsban ülő miniszter- és államtitkár társak meg fogják ezt hallgatni, fognak rá türelmet és figyelmet szentelni” – tette hozzá.

Hírdetés

Varga Judit szerint egy igazi jogállamisági eljárás esetén a tagállamok illetékes minisztériumában dolgozó jogászok olvassák el a magyar anyagot.

„Ugye a magyar rendszer abszolúte az önigazgatásra épül, a hatalmi ágak abszolút elválasztására, tehát a végrehajtó hatalomnak semmi befolyása nincsen a bíróságokra. Más országokban ez nincs így, van ahol a politikai vezetés nevezi ki a bírákat. Hogyha ezeket a nüansznyi különbségeket eléjük fogjuk nyilván tárni, már meg is tettük,

azért ehhez jogász kell egy minisztériumban, hogy felfogja,

és utána jelezze a politikai vezetés számára, hogy itt a magyarok itt beszélnek valamiről, értsétek meg. És nyilván utána lesz a politikai döntés” – fogalmazott.

Ha az unióban összekapcsolják ezt a politikai nyomásgyakorlás eszközével, akkor csak egy dolog lesz, hogy nyerünk-e a jogi szinten,

a politikai szinten is hárítani kell a támadásokat.

„Annyira bátran állítja mindenki Európában, főleg azok, akik mindenféle jogállamisági mechanizmust akarnak, hogy maga a jogállamiság fogalma, az egy rendezett definíció. Ezt nem lehet úgy tekinteni, mint egy rendezett fogalom, amiről mindenki tudja, hogyha ezt kimondom, akkor mire gondolok, milyen intézményrendszerekre, melyik az a modell, amelyik az abszolúte tökéletes. Hiszen Európában a különböző országok különböző nemzeti alkotmányos hagyományokkal rendelkeznek. Mindenkinek máshogy alakult ki az a mai állapota, ami szerint működik az államszervezete” – mutatott rá.

Hiba lenne górcső alá véve valakire azt mondani, hogy rossz vagy jó, anélkül hogy összehasonlítanánk, tette hozzá az igazságügyi miniszter.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »