Varga Judit heves vitában söpörte le a pályáról Donáth Annát

Varga Judit heves vitában söpörte le a pályáról Donáth Annát

Az elmaradt Tranzit rendezvénysorozatra tervezett vitáját pótolta be kedd este Varga Judit igazságügyminiszter és Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője. A legfrissebb események során természetesen

Mint ismeretes: Vera Jourová az Európai Bizottság alelnöke a magyarokat degradáló kijelentést tett egy lapinterjúban, válaszul Orbán Viktor miniszterelnök levélben fordult von der Leyenhez, arról tájékoztatta az európai bizottsági elnökét, hogy a Magyarországot és a magyar embereket sértő kijelentései miatt

A cseh politikus „beteg demokráciának” nevezte a magyar rendszert, ezért Varga Judit is lemondásra szólította fel az alelnököt.

Varga Judit ezt a mai vitában úgy kommentálta, hogy mivel ő

Úgy fogalmazott:

a magyar emberekről, hogy nincsenek abban a helyzetben, hogy önálló véleményt tudjanak alkotni.”

Donáth Anna – aki saját pártjában a jogállamisági ügyeket viszi, így jó kapcsolatban áll Vera Jourovával – úgy reagált:

Ő úgy értelmezte Jourová szavait, hogy:

Földi-Kovács Andrea, a vita moderátora rögtön rákérdezett, hogy a kettő között mi a különbség, mire a liberális politikus kifejtette, hogy szerinte nem Magyarországot nevezte betegnek az alelnök, hanem a magyar demokráciát, amelyet:

Hírdetés

de nem illiberális dolgokról kell beszélni, hanem hogy a demokrácia állapota milyen, melyet a jogállamiság helyzetével lehet jól bemutatni.”

Varga Judit szerint

Hozzátette:
éppen a Momentumtól nem várna jogállamiságból kioktatást, hiszen ők készülnek pártszövetségbe lépni egy olyan emberrel, aki 2006-ban tényleg rendszerszintű jogállamisági problémákat okozott Magyarországon

Varga Judit azzal is szembesítette Donáthot, hogy

Az igazságügyi miniszter azt firtatta,

Donáth visszautasította, hogy brüsszeli érdekeket szolgálna, állítása szerint ő azért harcol, hogy a kormánnyal egyet nem értő szavazók véleményének hangot adjon.

Varga Judit azonban nekiszegezte a kérdésnek a momentumosnak, hogy

„mi az, amit egyébként képviselnek? Leültek-e egyszer a tervezőasztalhoz, megnézték-e, hogy mi a jó ennek az országnak és nem külső divatokat hoznak be a Nolimpiával, vagy mennek el éppen kampányolni romániai helyhatósági választásokra román jelölteknek – akik egyébként lerontották a magyar jelöltek esélyeit?”

A pártja politikájának ellentmondásaival szembesítve Donáth Anna egyre többet vágott Varga Judit szavába, ami sem európainak, sem jogállaminak nem tűnt.

www.888.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »