A volt igazságügyi miniszter vallomást tett a Fővárosi Törvényszéken a Schadl–Völner-perrel kapcsolatban.
Varga Juditnak a csütörtöki tárgyaláson (melynek témája, hogy a minisztersége alatt Völner Pál és Schadl György pénzért intézhette el bizonyos emberek végrehajtói kinevezését) tanúként arról kellett beszámolnia, hogy milyen feladatokat látott el a tárca élén, valamint hogy milyen volt a kapcsolata Völner Pállal. A volt tárcavezető elmondta: minisztersége alatt próbált racionalizálni, így kezdetben öt, végül már csak három államtitkára volt, Völner Pálhoz pedig több jogkör, köztük a végrehajtás területe tartozott. Az Index beszámolója szerint Varga azt mondta, Schadl Györggyel szakmai kapcsolatban volt, alig pár alkalommal találkoztak az irodájában, miután Varga Juditot kinevezték a tárca élére. Lendületes, jól érvelő fiatalembernek tartotta az első alkalom után a végrehajtói kar (MBVK) elnökét. A találkozóik alkalmával nem kettesben voltak, hanem az első kivételével rendszeresen Völner Pál is elkísérte.
A hatékonyság, gyorsaság indokolta Varga Judit számára, hogy Völner Pál legyen a miniszteri biztosa. A vallomása szerint kapcsolatuk pusztán szakmai volt, baráti viszony nem alakult ki közöttük, de az államtitkár munkastílusával nagyon is meg volt elégedve.
Varga Judit azt mondta, nem követte szorosan figyelemmel a végrehajtói kinevezéseket.
Még arról is beszámolt a bíróság előtt, hogy miután az ügyészség kezdeményezte Völner mentelmi jogának felfüggesztését, akkor felhívta őt telefonon. „Most mit csináljon a miniszter, amikor a miniszterhelyettese ellen ilyen gyanúsítás van. Arról beszéltünk, hogy vannak a gyerekei. Meg sok szerencsét kívántam neki” – mondta a Telex tudósítása szerint.
A vallomástétel után a 24.hu-nak azt mondta, hogy „Ha ebben a versenyben egy olyan embernek, mint ez a Magyar Péter nevű képződmény, is adnak pontokat, akkor én ebben a versenyben nem akarok indulni”. Magyar politikai szerepvállalásáról azt mondta, hogy az árulás nem teljesítmény.
A volt férje által készített felvételen elhangzottakra is rákérdeztek. Ebben az szerepelt, hogy javasolták az ügyészségnek, hogy mit kellene kihúzni a Schadl-iratokból. Erre Varga úgy reagált, hogy Magyar nem azért készítette, hogy a hazát megmentse, hanem azért, hogy a végletekig zsarolja a feleségét, hogy ne váljanak el.
Varga az elmúlt másfél évéről azt mondta, hogy élete legjobb időszaka volt, kitanulta az asztalos szakmát.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a Facebookon írt az elhangzottak kapcsán, és egyebek között úgy fogalmazott, hogy „sem most, sem a jövőben nem kívánok ismételten reagálni a rogáni propaganda által felmelegített vádakra. Kívánom, hogy a volt feleségem boldogan és békében éljen”.
Orbán Viktor szintén posztolt a Facebookon, azt írva, hogy „Az igazság utat tör magának. Veled vagyunk, Judit!”
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


