Az alábbiakban Varga Gyöngyi lelkész, biblikus teológus a Vigilia folyóirat A mértékletesség erénye című, a decemberi számban tárgyalt körkérdésére adott válaszából közlünk részletet, a Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala nyomán.
A nyolcvanas évek végén nőttem föl. Sok családhoz hasonlóan minket sem vetett föl a pénz. (…) A hónap vége felé általában elapadtak a forrásaink. Anyai nagyanyám főzött az egész családra, és megfigyeltem, hogy az utolsó héten mindig krumplis tésztát, tökfőzeléket babfasírttal vagy épp bundáskenyeret tett az asztalra.
Akkoriban egyáltalán nem tűnt föl nekem, hogy „spórolós ebédet” eszünk, sőt azóta is ezek az ételek a kedvenceim. Csak később, gimnazistaként döbbentem rá, milyen találékonyság és előrelátás kellett ahhoz, hogy kicentizzük hó végéig a bevételeinket. A szűkösség alapérzése mellett persze volt más is. Emlékszem arra az örömre, amikor Ausztriában élő rokonaink évente kétszer-háromszor meglátogattak minket, és nagy szemeteszsákokban elhozták unokatestvéreink kinőtt, kinyúlt ruháit, némi Milka csokoládé kíséretében. Órákon át tartott a ruhapróba, illegettük magunkat a felnőttek előtt, és közben nagyokat nevettünk együtt.
Azt hiszem, az örökség, amit a családomtól kaptam, és ami mind a mai napig elkísér, az a beállítottság, belső késztetés, hogy megbecsüljem azt, ami van, ami adatik. Jóanyám és nagyanyám szinte királynői méltósággal tudták viselni a szűkösség terhét. Már tudom, hogy méltóságuk a hálájukból fakadt. Nem hallottam, hogy bármikor is felcsattantak vagy dühösen szitkozódtak volna a rájuk mért sors miatt. Sőt inkább viccelődtek a helyzetünkön.
És még valami belém égett a felnőtté válásom évei alatt. Erre is a nagymamám tanított: amit a tévében, rádióban vagy az újságban reklámoznak, nem szabad megvenni; ebből lehet tudni, hogy valami baj van vele. Az igazán jó és szép dolgoknak nem kell promóció, hírverés, cégér. Ott vannak az orrunk előtt. Szabadon használhatjuk és megoszthatjuk egymással. És végső soron nem lesznek kevesebbek attól, ha megosztjuk…
Ennek már sok évtizede. Azóta felnőttem, lelkész és biblikus teológus lettem. Olvasom a Szentírást, és elámulok, hogy mennyire egybecseng a jézusi evangélium azzal, amit gyermekként otthon megéltem, hallottam, útravalóként kaptam. Jézus nem arról tanít, hogy ne legyenek vágyaim, kisebb és nagyobb céljaim; nem arra motivál, hogy aszketikusan éljek, és a szüntelen lemondás gyakorlata által váljak végül szenvedélymentessé. Még csak azt sem várja tőlem, hogy feláldozzam magam mások boldogságáért, és jobban szeressem a másik embert, mint önmagamat…
Az evangéliumi tanítás radikalitása abban áll, hogy az „elég”, az „elegendő” bölcsességére épít, ennek „kutúráját” építi, terjeszti az emberek között. A megelégedés és hála gyakorlata ahhoz vezet, hogy megvalósul a „közös jó”, amikor a másiknak, az embertársnak is jut elegendő. Az, hogy újra és újra, minden helyzetben megérezzük, felismerjük, mi az elég, azt hiszem, nagyobb kihívás és felelősség, mint valami számunkra fontosról egyszer s mindenkorra lemondani.
Különös, hogy az Ószövetség világában a szegényre, az elszegényedettre, elesett emberre használt héber szó: „’ani” első renden azt a személyt jelöli, aki tudja, hogy mindenestül Isten irgalmára szorul.
Sorsukban és szavaikban tükröződik az a bölcs belátás, hogy a „veled vagyok” Istentől kapott ígérete elég erős ahhoz, hogy merjünk a hiányok közepette szabadon élni. Az egyszerűséget választani mindig bátorság. Ezt tette a Názáreti is.
(…) Ahhoz, hogy az ünnep ízére ráérezzünk, s hogy belegyakoroljuk magunkat a mértéktartásba, kapunk Istentől egy tantörténetet, egy nagy példázatot is. A bibliai Exodus-narratíva (Kiv 1–15) arra nevel és érzékenyít, hogy felismerjük, mi az elegendő, és hogyan születik meg a közös jó etikája egy közösség életében. (…) ami Izrael népét a pusztában várja, az valami merőben más. Zavarba ejtő. Nem kiszámítható, nem tervezhető.
(…) Izrael elköteleződik Isten mellett, hogy az ő teljességéből, gazdagságából él ezentúl. A közös jó, a közösségi boldogulás útjára lép. És igyekszik továbbadni nemzedékről nemzedékre a bölcs tanítást: Bízzatok az Élet Istenében, aki vezet titeket, és gondozzátok a testvért, a társat! És így minden jó lesz végül.
Mindnyájan, akik ma is úton vagyunk az ő nyomában, részesülünk ebben az ajándékban. Erőt kapunk ahhoz, hogy a magunk életén, érdekén túl gondját viseljük a világnak.
Varga Gyöngyi A mértékletesség erénye című körkérdésre adott válasza teljes terjedelmében ITT olvasható.
Forrás és fotó: Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
