Sokan kérdezik tőlem mostanában: „Akkor te most jobbikosból hirtelen fideszessé váltál?”. A kérdés teljesen jogos, sőt, időszerű. Hiszen, aki régebbről ismer engem, az akár pálfordulásnak is veheti mostani megnyilvánulásaimat. Pláne annak tükrében, hogy a 2010-es választásokon egyértelműen, és teljes mellszélességgel a Jobbikot támogattam. Ráadásul nem magánemberként, hanem közszereplőként, ingyenes koncertek, közönségtalálkozók, fórumok, publicisztikák formájában. Arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy én írtam a Magyar Nemzeti Gárda hivatalos indulóját, én készítettem el a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom hivatalos indulóját, s egy igen rövid ideig a Jobbik központi kreatív (kampány)stábjának is tagja voltam, tanácsadói minőségben, pro bono publico. Közben pedig több pamfletet is írtam dal formájában, melyek Fidesz-ellenessége szintén nyíltsisakos, egyértelmű volt. Sosem árultam tehát zsákbamacskát. Ahogyan most sem fogok.
„Akkor te most jobbikosból hirtelen fideszessé váltál?” – hangzik el a kérdés, és erre bizony világos és egyértelmű választ tudok adni. Minden mellébeszéléstől menteset:
Én most – nem annyira hirtelen, hanem egy közel 3 és fél éves periódus végeztével – Jobbik szimpatizánsból pártszimpátia-mentessé, majd ebből egyértelmű és elkötelezett Fidesz szimpatizánssá váltam. És az is maradok egészen addig, amíg a Fidesz a mostani politikáját folytatja.
Számomra ugyanis ez alatt a 3 és fél év alatt az derült ki, hogy hazánkat és Európát megtámadták. Tehát háborúban állunk. Ez a háború nem az eddig megszokott eszközökkel folyik, csataterei nem szokványosak, ütközetei is ennek megfelelően rendhagyóak. De egyvalamiben hasonlít a régi korok viadalaihoz: ennek is van vezénylő tábornoka. Ez a tábornok pedig – ha tetszik, ha nem – Orbán Viktor. Nekem, mint közkatonának, nem kell szeretnem Orbánt. Sőt, meglehet róla a saját véleményem. Viszont nem is támadhatom, mert az morális válságot idézne elő azok körében, akik hozzám hasonlóan rájöttek arra, hogy az országunk ellen folyó támadássorozat egy egységes képpé áll össze, mely kép nem másról szól, mint véglegesen és végérvényesen integrálni hazánkat abba a folyamatba, ami Brüsszel szerint Európa jövőjét, a valóságban azonban Európa végnapjait jelenti.
Egyeseket talán meglepnek ezek szavak. Hiszen nem dörögnek a fegyverek, nem csapódnak be a házakba rakéták, nem zúgnak felettünk harci repülők. Remélem, nem is fognak. Mindannyiunk érdekében imádkozom azért, hogy ez a konfliktus ne eszkalálódjon fegyveres összecsapássá. És a borúlátókkal ellentétben ezen a téren bizakodó vagyok. A mai kor európai embere ugyanis tökéletesen tudja, mit veszthet egy, az országain átsöprő háborúval. Mondom: a mai kor európai embere. És ez itt a kulcs. Ugyanis az Európába özönlő muszlimok három határozott céllal érkeznek ide: megtelepedni, téríteni, leigázni. Ezen parancsokat nem én találtam ki. Hithű muszlim ember ugyanis csak akkor hagyhat el letelepedési célzattal egy muszlim országot, és költözhet egy nem muszlim országba, ha vállalja a térítést. Ez minden sariában benne van (a saria nem egységes törvénykönyv, legkevesebb 7 változata ismeretes az arab világban – vbt). A saria azt is kimondja, hogy amennyiben a muszlim férfi nem tud máshogyan téríteni, térítsen vegyes házasság által. Ha pedig így sem tud téríteni, akkor más módon szolgálja Allahot. Ez a más mód pedig minden esetben radikális, és minden esetben a nem muszlim vallásúak ellen irányul. Mindezek figyelembe vételével gondolkodjon el mindenki azon, vajon a (családegyesítés előtt) Európában jelen lévő többmilliós muszlim közösség veszélyt jelent-e jövőnkre nézvést? Vajon az Afrikában az európai átkelésre várakozó tízmilliók veszélyt jelentenek-e Európa békéjére? Érzésem szerint igen. A kormánypártok szerint is. Az ellenzék pedig – köztük a Jobbik is – folyamatosan mismásolva próbálja kicsinyíteni a baj mértékét, s azt bizonygatni, hogy Orbán valamiféle ellenségképet akar teremteni, amely a választásokig összetartja a közel 2 milliós szavazótáborát. Az effajta vélekedés pedig nem más, mint nyílt nemzetárulás. Az ellenség képét ugyanis jól ismerjük, azt senkinek nem kell légből kapottan megteremteni. Az ellenség ugyanis nyíltan vállalja arcát, és saját maga hirdeti, hogy mit akar: bevándorlóktól hemzsegő Európát, teljes paradigmaváltást, neo-liberalizmust, nemzetállamoktól mentes világpolgárságot. Aki pedig ezekben ellent mer mondani neki, arra gátlások nélkül rásüti a populizmus, fasizmus, nácizmus stigmáit.
„Akkor te most jobbikosból hirtelen fideszessé váltál?”. Ó, ennél többről van szó. Hazám iránt aggódó, felelősen gondolkodó magyarként kötelességemnek érzem, hogy a 2018-as választásokig, valamint a választások során is segítsem a kormány munkáját, és minden erőmmel akadályozzam a jelenlegi ellenzék térnyerését. Félreértés ne essék, Fidesz szimpatizánssá, és nem Fidesz-hívővé váltam. Pontosan tudom, hogy a kormánypárt tevékenysége hemzseg a kisebb-nagyobb hibáktól. Ugyanezt az ellenzéki pártokról nem tudom elmondani. Ugyanis az ellenzéki pártok egyszerűen nem dolgoznak. Hibát pedig csak az véthet, aki dolgozik. Az ellenzéki pártok végeznek ugyan némi tevékenységet, de ezek mindegyike egy irányba mutat, egy célt szolgál: az orbáni adminisztráció megbuktatását. Ezt azért nehezen lehet érdemi munkaként értelmezni.
Vezérelvem tehát nem változott az évek során. Bocsánat, máshogyan fogalmazok. A vezérelvem nem nekem változott az évek során. Én 2010-ben is azt mondtam, amit ma mondok, s ez három egyszerű szóban leírható:
CSAK A HAZA!
Forrás:facebook.com
Tovább a cikkre »
