Varázslással akarta elüldözni a londoni rendőröket egy ugandai néger nő – ez Európa?

Egy ugandai néger nő fekete mágia segítségével próbálta meg elűzni a rendőröket és a mentőket, miután nemiszerv-csonkítást hajtott végre egy lányon a londoni házában – írja a Daily Mail. A fekete nő, és bűntársa, egy 43 éves ghánai néger férfi, korábban egy boszorkány segítségét kérte, hogy távol tartsa a hatóságokat a házuktól.

A két betolakodó néger nemiszerv-csonkítást hajtott végre egy lányon, majd később azzal próbálták megmagyarázni az áldozat sérüléseit, hogy a lány süteményt akart lopni a konyhában, de leesett és megütötte magát a szekrény sarkában.

Hírdetés

A lány azonban elmondta, hogy mi történt vele, és az orvosok is megállapították, hogy az áldozat nemi szervét egy sebészkéssel vágták össze, nem pedig egy szekrény széle okozta a sérüléseket. Az ügy így a bíróság elé került, még nem zárták le.

Érdekesség, hogy az ugandai néger nő azt vallotta, hogy soha életében nem hallott még olyanról, hogy nemiszerv-csonkítás, egészen addig, amíg a kórházban nem mondták neki, hogy a lánnyal mi történt.

Nagy-Britanniában a nemiszerv-csonkítás nem számít egyedi jelenségnek, évente nagyjából 5000 ilyen esetet regisztrálnak. Rendszerint afrikaiak követik el ezt a bűncselekményt (1985 óta számít illegálisnak a nemiszerv-csonkítás az Egyesült-Királyságban), azonban ritkán jut el vádemelésig az ilyesmi.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »