Nyitókép: SITA
Váratlanul elmaradt a Kamil Šašek egészségügyi miniszter (Hlas-SD) és az orvosi szakszervezetek keddre 16 órára tervezett találkozója. A TA3 hírtelevízió tájékoztatása szerint a már Pozsony felé tartó egészségügyi szakszervezeti vezetók szerint a találkozót a miniszter mondta le. A lépés ellenére több mint 3300 orvos van továbbra is felmondási időszakban, és sorra mondanak fel a túlórák előtt álló orvosok is.
Amennyiben a kormány nem tesz eleget követeléseiknek, január elejétől életbe lépnek a felmondások. Az orvosszakszervezetek 19 követelésből álló listát terjesztettek elő, amely szerintük december végéig teljesíthető.
„A szakszervezetek rendkívüli parlamenti ülés összehívását követelik. Nem helyes azonban siettében kulcsfontosságú jogszabályi követelésekről dönteni”
– kommentálta a helyzetet Šaško miniszter, rámutatva, hogy átlátható jogalkotási folyamatra van szükség.
A sztrájkoló orvosok számos igénye a kórházi finanszírozással és az orvosi iskolai oktatással kapcsolatos. Ide tartozik a DRG rendszer bevezetése is az egészségbiztosítóktól érkező kifizetések hatékonyságának növelése érdekében, vagy a szakirányú tanulmányok esetén az írásbeli munkák eltörlése. Új igény a rendkívüli helyzetről szóló, nemrégiben elfogadott törvénymódosítás eltörlése, amelyet az orvoshiány kapcsán hagytak jóvá. A szakszervezetisek azonban elmondták, hogy ha a kormány teljesíti ezeket a követeléseket, akkor nem ragaszkodnának a magasabb fizetésekhez.
A témával kapcsolatos további mai hírünk ITT olvasható.
SITA, Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »