Váratlan lépésre szánhatják el magukat a hajóbaleset sértettjeinek ügyvédei

Váratlan lépésre szánhatják el magukat a hajóbaleset sértettjeinek ügyvédei

A vízbe esett emberek mentésében részt vevő hajósokat tervezik beidéztetni, mert úgy vélik, ők pontosan beszámolhatnak arról, mit hallottak, illetve nem hallottak a térségben hajózók rádióforgalmazásából.

Az ügyvédek tervéről Hableányt üzemeltető Panoráma Deck Kft. oldalán sértetti képviselőként fellépő két ügyvéd egyike, Sógor Zsolt beszélt a Magyar Nemzetnek.

A lap felidézi, hogy a nyomozás eddigi adatai és a gyanúsítás szerint a Viking Sigyn úgy akarta megelőzni a Hableányt, hogy a hajózási szabályzat előírásait megszegve nem vette fel a kapcsolatot a magyar hajó személyzetével. A szállodahajó május 29-én utolérte a Margit hídnál a Hableány sétahajót, amely az ütközéstől azonnal elsüllyedt, a 33 dél-koreai utas, illetve a magyar matróz és a kapitány közül mindössze hét távol-keleti turista élte túl a balesetet.

A 28 halálos áldozatot követelő Hableány-katasztrófa ügyében a szállodahajó 64 éves ukrán hajóskapitányát gyanúsították meg, de

a hatóságok egyelőre tervezik Jurij C. folytatólagos gyanúsítotti kihallgatását, erre várhatóan az egyes igazságügyi szakértői vélemények elkészülte után lehet számítani.

Ilyen például a hajózási szakmai szempontokat tudományos alapon vizsgáló nautikai szakértői vélemény is.

A lap úgy tudja, a Hableány kiemelésében részt vettek megjutalmazása mellett a Belügyminisztérium életmentő emlékéremre terjeszti fel azokat, akik a katasztrófa után megmentették a hét túlélő dél-koreai turistát.

Hírdetés

Mint arról az Infostart beszámolt, nemzetközivé válhat a május 29-ei dunai hajóbaleset nyomozása. Magyar György, a Hableányon szolgáló matróz családjának jogi képviselője a 24.hu portálnak elmondta, a nemzetközi nyilvánosság a jogi képviselő szerint elsősorban arra kíváncsi, hogy hagyhatta el a helyszínt a Viking Sigyn szállodahajó, és miért közlekedhet még mindig szabadon.

Közben nagy erőkkel folyik a vizsgálat, informatikust, hajózási, hidrológiai és műszaki szakértőt, orvosszakértőt, közlekedéspszichológust, szemészt, fotó- és videótechnikust is kirendeltek az ügyben.

Orbán Viktor: ennél ízléstelenebb felszólalást még nem hallottam

A tragédiáról Orbán Viktor miniszterelnököt kérdezték hétfőn az Országgyűlésben. A Párbeszéd frakcióvezetője, Szabó Tímea arra kérdezett rá, hogy miért nem foglalták le a Viking szállodahajót a baleset után. Azt állította, hogy a kormány el akarja tüntetni a tragédia bizonyítékait, mert közös érdekeltségeik vannak a szállodahajót üzemeltető céggel. A kormányfő szemére vetette azt is, hogy nem fejezte ki a részvétét.

„Harminc éve teljesítek szolgálatot az Országgyűlésben, de ennél ízléstelenebb felszólalást még nem hallottam”

– mondta neki a miniszterelnök. Orbán Viktor emlékeztetett rá, hogy már a katasztrófa másnapján kifejezte részvétét Dél-Koreának, most pedig köszönetet mondott a mentésben résztvevőknek, és megerősítette, hogy emléket állítanak az áldozatoknak.

A katasztrófa további híreit ITT találja.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »