Váratlan fordulat párosban a királyhelmeci tornán Lencsés Zoltán2026. 02. 02., h – 16:29
Januárban már harmadik alkalommal rendezték meg az Újévi Asztalitenisz-tornát a Buzánszky Jenő Sportarénában, amely a Bodrogköz egyik legkiemelkedőbb sporteseményévé nőtte ki magát.
A város idén is bebizonyította, hogy a régió asztaliteniszsportjának egyik fontos bástyája. Bár a versenynaptár zsúfoltsága miatt idén kevesebben álltak asztalokhoz a tornán, a színvonalra és a hangulatra így sem lehetett panasz. Nemzetközi mezőny, izgalmas csaták és sportszerű küzdelmek jellemezték a napot.
A viadalra nemcsak Kassa megye különböző sportegyesületeiből – a területi bajnokságoktól a második ligáig – érkeztek versenyzők, hanem a határon túlról is: Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye NB IV-es csapatai, Sátoraljaújhely és Sárospatak játékosai tették még színesebbé a mezőnyt.
Összesen 48 egyéni induló és 22 páros mérte össze tudását. Egyéniben a tavalyi címvédő, az ólublói/szepesjakabfalvai (Stará Ľubovňa/Jakubany) Tomáš Kukučka ezúttal is bombaformában játszott. A kieséses szakaszban 3:0-ás szettekkel menetelt a döntőig, ahol Jozef Barant (Varannó) győzte le magabiztosan. Kukučka így veretlenül védte meg bajnoki címét, bizonyítva, hogy jelenleg ő a torna abszolút favoritja. A dobogó harmadik fokára Jozef Tokarčík (Mária Huta) állhatott fel, aki egy végletekig kiélezett, 3:2-es csatában múlta felül Erik Vargovčikot (Nagykapos) a bronzmérkőzésen.
A párosok versenyét a vigaszágos rendszer tette izgalmassá. Itt is Kukučka tűnt a legesélyesebbnek partnere, Román Takáč (Valaliky) oldalán, hiszen veretlenül jutottak el a fináléig. A sport azonban néha váratlan forgatókönyvet ír. A döntő időpontjában Kukučkáéknak haza kellett utazniuk, így a finálét játék nélkül a Rastislav Švec/Jozef Kudrec (Vojčice) duó nyerte meg. A hazai közönség nagy örömére a királyhelmeci színeket képviselő Balogh Márk–Horcsin Tibor páros kiváló játékkal az előkelő negyedik helyét szerezte meg, miután 3:1 arányban maradt alul a Jozef Baran (Varannó)/Juraj Bučko (Parchovany/Košarovce) kettőssel szemben.
Kapcsolódó cikkünk Nagykapos |
Nagykapos városa 2025-ben is méltó módon ismerte el azok munkáját, akik az elmúlt esztendőben kiemelkedő sportsikereikkel öregbítették a település hírnevét.
A városi képviselő-testület novemberi döntése alapján három kategóriában hirdettek győztest. Az ünnepi gálán Petrikán Péter polgármester köszöntötte a díjazottakat, hangsúlyozva: egy város igazi erejét az ott élő emberek elszántsága és közösségért végzett munkája adja.
Az Év Sportolója-címet Ilko Júlia harcművész érdemelte ki. Nemzetközi sportsikereivel bizonyította, hogy helye van a nemzetközi elitben: az olaszországi Vk-versenyen 2. helyet (low kick), a magyarországin 1. helyet szerzett (full contact), és az Eb-ről is aranyéremmel (full contact) tért vissza.
Az Év csapata-díjat a fennállásának 51. évfordulóját ünneplő Nagykaposi Városi Asztaliteniszklub kapta. Az egyesület jelenleg az extraligában vitézkedik, ami a város sporttörténetének egyik legnagyobb fegyverténye. Mi több, újoncként az 5. helyet elfoglalva a felsőházban folytathatja a csapat.
„Nagyon nagyra értékelem ezt az elismerést. Kiváló kollégák és sporttársak előtt vehettem át a díjat, akik szintén rászolgáltak volna erre a kitüntetésre. Ez a siker nemcsak a jelennel, hanem a múltunkkal is összeköt minket. Ez a díj mindannyiunkat arra kötelez, hogy városunk sportéletéért továbbra is a maximumot tegyük, és újabb sikereket érjünk el a jövő nemzedékeivel is”
– fogalmazott Popély István klubelnök.
Kapcsolódó cikkünk Királyhelmec |
Izgalmas mérkőzéseket, sportszerű küzdelmet és nagykaposi győzelmet hozott az U13-as teremlabdarúgótorna a Buzánszky Jenő Sportarénában.
Bár a betegségek miatt a mezőny átalakult, a pályára lépett fiatalok bebizonyították: a bodrogközi és Ung-vidéki utánpótlásfoci nincs híján a tehetségeknek. A szervezők eredetileg nagyszabású, hétcsapatos tornát álmodtak meg a királyhelmeci sportcsarnokba, ám az élet közbeszólt.
„Sajnos a téli időszakra jellemző betegséghullám megtizedelte a mezőnyt: Szobránc, Nagymihály és Vinné korosztályos labdarúgói kénytelenek voltak távol maradni a rendezvénytől. A kényszerű módosítások után végül négy együttes: Nagykapos és a házigazdák A és B csapatai küzdöttek meg egymással”
– tájékoztatta lapunkat a torna főszervezője és a királyhelmeciek mestere, Kastély Csaba.
Az újragondolt viadal körmérkőzéses rendszerben zajlott, 1×20 perces játékidővel. A színvonalra így sem lehetett panasz; a mezőnyből kiemelkedett a nagykaposiak A kollektívája, akik magabiztos játékkal, megérdemelten, veretlenül hódították el a tornagyőztesnek járó trófeát.
„Gratulálok a nagykaposiaknak és edzőjüknek, Káplár Lászlónak. A mieink is mindent beleadtak, bízom benne, hogy a közös munka beérik, és a jövőben még szebb sikereket érünk el együtt”
– tette hozzá Kastély Csaba.
Királyhelmec A–Nagykapos A 1:3, Királyhelmec A–Nagykapos B 4:0, Királyhelmec A–Királyhelmec B 2:0, Nagykapos B–Királyhelmec B 1:1, Királyhelmec B–Királyhelmec A 3:1, Királyhelmec B–Nagykapos A 0:1.
A torna végeredménye: 1. Nagykapos A, 2. Királyhelmec B, 3. Királyhelmec A, 4. Nagykapos B.
A legjobb kapus: Káplár Damián (Nagykapos A)
A legjobb játékos: Tóth Mátyás Róbert (Királyhelmec B)
A legjobb góllövő: Bodnár András 5 (Nagykapos A)
A győztes nagykaposiak edzője, Káplár László büszkén értékelte fiai teljesítményét, kiemelve, hogy a csapat néhány héttel korábban egy Valalikyben (Kassa-vidéki járás) rendezett tornán harmadik lett.
„Már nagyon vártuk a királyhelmeci megmérettetést. Bár több csapat visszamondta a részvételt, ennek ellenére jó mérkőzéseket láthattunk. Mindkét csapatunk jól teljesített, és ami a legfontosabb, a fiúk betartották azt, amit a torna előtt megbeszéltünk. Az A csapatunk tornagyőztesként zárt, aminek együtt örültünk. Ez a győzelem a megkoronázása volt egy igen erős időszaknak.
Köszönöm a srácoknak a III. ligában való eddigi helytállást is, ahol újoncként szerepelünk, lépésről lépésre megyünk tovább.”
Az Év edzője-díjat Dózsicky Gergő kapta, aki az MFK Veľké Kapušany futballcsapatát hosszú évek után egy osztállyal feljebb, az 5. ligába vezette. A feljutás az ő szakmai munkáját dicséri.
„Őszintén örülök a kitüntetésnek és egyben nagyra is becsülöm, hiszen egy edző számára nincs nagyobb visszacsatolás, mint amikor a közösség is értékeli az elvégzett munkáját. A jelöltek közül bárki megérdemelte volna a győzelmet, nagyszerű szakemberekkel dolgozhattam együtt. Bár a pályafutásom mostanra más utakon vezet, a szívem egy része mindig a csapaté marad”
– mondta lapunknak Dózsicky.
A gála fényét a Művészeti Alapiskola növendékei és tanárai emelték, jelezve, hogy Nagykapos nemcsak a sportban, hanem a művészetek terén is bővelkedik tehetségekben.
Kapcsolódó cikkünk
Érmes helyezéseket ugyan nem szereztek az Ung-vidéki diákok az alapiskolások és középiskolások részére rendezett kerületi sakkversenyen Nagymihályban, ám szereplésük így is eredményesnek nevezhető.
A legfiatalabb korosztályban a lányokat (12 résztvevő) a Vajáni Egyházi Alapiskola (VEA) két tehetséges diák képviselte: Kozár Miriam Eszter 3 pontot szerezve az előkelő 5. helyen végzett, a szintén 3 pontot szerző Beňadik Sára a 8. helyet szerezte meg. A fiúknál különösen népes volt a mezőny, 41 sakkozó ült asztalhoz. A szlovák alapiskola képviseletében Halász Róbert és Kanócz Andre Leo is 4-4 ponttal zárt, ezzel a 12., illetve 14. helyet szerezték meg. A VEA diákjai, Krausz Csongor Kende 3 ponttal a 21. helyen, míg Feterik Áron szintén 3-mal a 25. helyen végzett.
Vargovcsik Papp Zsuzsanna, a VEA sakk-körének vezetője elégedetten értékelte tanítványai teljesítményét lapunknak: „Mindannyian óriási fegyelmezettséggel és nagy igyekezettel bizonyították, hogy ott van a helyük a kerület legjobbjai között.
Erőfeszítésük nem volt hiábavaló, megállták a helyüket ezen a szinten is. Nagyon büszke vagyok a kitartásukra és a koncentrációs képességükre, amivel a szoros meccseket végigjátszották.
Reméljük, ez a lendület a jövő évi versenyeken is kitart majd.”
A középiskolások versenyében (12 versenyző) ezúttal kizárólag lányok képviselték a Nagykaposi Gimnáziumot: Janicsák Szandra és Molnár Orsolya Panna egyformán 3,5 pontot szerezve az 5., illetve a 6. helyen zárt.
„Idén sokkal jobb teljesítményt nyújtottam, mint tavaly, jobb helyezéssel és több ponttal zártam.
Erős volt a mezőny, de elégedett vagyok, mert sikerült felülmúlnom a korábbi legjobbamat, ami a rendszeres gyakorlásnak köszönhető.
A helytállás nagy lendületet ad a további tréningekhez” – mondta az Új Szónak Janicsák Szandra.
Papp László, a nagykaposi sakk-kör vezetője a lányok kitartását emelte ki: „Sajnos kisebb hibák becsúsztak, de ez másokkal is megtörténik egy ilyen intenzív tornán. Örülök a lányok sikerének. A megszerzett tapasztalatok sokkal többet érnek, mint a helyezés. Biztos vagyok benne, hogy lesz ez még jobb is, ha ilyen kitartóan fognak továbbra is gyakorolni. A sakk olyan sport, ahol az elszántság, az idő múlásával meghozza gyümölcsét.”
Alapiskola, fiúk (41 résztvevő): 1. Samuel Šiška 6,5 pont, 2. Tomáš Müller 6 (kassaiak), 3. Dávid Bortak 5,5 (Nagymihály)… 12. Halász Róbert, 14. Kanócz Andre Leo 4-4 (ZŠ POH, Szlovák Alapiskola).
Lányok, 12 résztvevő: 1. Soňa Mocková (Tőketerebes), 2. Klára Lenartová (Družstevná p/H.), 3. Alexandra Šišková (Kassa) 6 – 6 pont … 5. Kozár Miriam Eszter 5, 8. Beňadik Sára 3 (mindketten Vajáni Egyházi Alapiskola).
Középiskola, lányok: 1. Stela Trusková 7 pont, 2. Patrícia Salokyová 6, 3. Emily Ráchel Rohárová 5 (kassaiak) … 5. Janicsák Szandra, 6. Molnár Orsolya Panna 3,5-3,5 (mindketten Nagykaposi Gimnázium).
Versenytények Kapcsolódó cikkünk Nagymihály |
Összesen heten képviselik az Ung-vidéki iskolákat pénteken Nagymihályban a kerületi sakkversenyen.
A járási megmérettetésen már rendszeresen jól szereplő Vajáni Egyházi Alapiskola tanulói ezúttal is remekeltek az ugyancsak Nagymihályban rendezett tornán. A fiúk 34 fős mezőnyében Krausz Csongor Kende a 4., Feterik Áron a 17., Szabó Gyula a 28., Benyadik Mátyás pedig 30. lett.
A lányok versenyében heten vettek részt, közülük Benyadik Sára került ki győztesen, éppen osztálytársát, Kozák Miriam Esztert megelőzve, így mindketten jogot szereztek a kerületi versenyen való indulásra.
Az első versenyén szereplő Telgarec Emőke a 6., Bucsko Henrietta pedig a 7. helyen végzett. A szlovák alapiskola színeiben versenyző Halász Róbert és Kanócz Leo Andre a 6., illetve a 13. helyezést érték el, ők is ott lehetnek a kerületi versenyen.
A vajáni oktatási intézmény sakk-körének vezetője, Vargovcsik Papp Zsuzsanna az egész csapatra büszke volt: „Örülök a lányok sikerének, különösen a két újoncunk bemutatkozásának. Sára és Eszter kiváló koncentrációval és kitartással sakkozott, teljesen megérdemelt a továbbjutásuk. Az utolsó, 6. fordulóban éppen egymás ellen játszottak. A fiúk népesebb mezőnyben versenyeztek, Csongor kiváló teljesítményt nyújtva lépett tovább, de a többiek hozzáállása is példaértékű. Ügyesek voltak és biztos vagyok benne, hogy a megszerzett tudást a következő versenyeken kamatoztatni tudják.”
A középiskolások versenye, amelyben a fiúk és a lányok együtt versenyeztek, 20 résztvevővel zajlott, köztük három nagykaposi gimnazistával: a lányok között első Janicsák Szandrával, a második helyezett Molnár Orsolya Pannával és a 14. helyen záró Tóth Márkkal. A csapatot Papp László, a helyi sakk-kör vezetője készítette fel:
„Bíztam a jó szereplésben, hiszen lányaink már többször is bizonyítottak az alapiskolások előző évi járási és kerületi versenyein.
Mindkét lány továbbjutását nagy sikernek tartom, mivel a középiskolás versenyeken már tapasztaltabb és idősebb ellenfelekkel találkoznak. Szandra és Orsolya stabil, koncentrált játékkal vívta ki a kerületi versenyen való részvételt.
De Tóth Márk is derekasan helytállt, sokat fejlődött. Remélem, a két továbbjutónknak sikerül a tavalyi eredményeket felülmúlniuk, és Márkkal egyetemben a tapasztalatokból merítve még erősebben térnek vissza a következő megmérettetésekre. A cél most is a minél jobb eredmény a kerületi döntőn, esetleg egy országos kvalifikáció megszerzése.”
Kapcsolódó cikkünk Nagykapos |
Megalapításának 50. évfordulóját ünnepelte nemrégiben a nagykaposi sakk-kör.
A „Gens una sumus” (Egy család vagyunk), a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) jelmondatának égisze alatt megtartott jeles eseményen több, mint 50 meghívott vendég volt jelen, köztük egykori illetve jelenlegi tagok, valamint a II. ligás Energetik Veľké Kapušany játékosai. Az ünnepséget jelenlétével megtisztelte a város polgármestere, Petrikán Péter is.
Örömteli eredmények, bosszantó kudarcok
A Református Lelkészi Hivatal és Ifjúsági Központban zajló program első szereplői a Vajáni Egyházi Alapiskola mazsorettcsoportjának tagjai voltak, majd Vargovčik Papp Zsuzsanna, az említett oktatási intézmény pedagógusa, az ottani sakk-kör vezetője köszöntötte az egybegyűlteket az erre az alkalomra írt saját versével.
Ezt követően a sakk-kör megalapítója és egyben a nagykaposi sakk-klub elnöke, Papp László vette át a szót. Ünnepi beszédében az elmúlt évtizedek történéseit elevenítette fel, részletesen kitérve a rendszerváltás előtti, illetve a mostani járási, kerületi vagy országos szinten elért egyéni és csapatsikerekre, valamint a határon túli kiváló szereplésre. Szólt az ezzel járó utazások fáradalmairól, az elért eredmények öröméről és a kudarcok bosszúságáról.
Kapcsolódó cikkünk
Annak ellenére, hogy az utolsó két fordulóban vereséget szenvedett, a következő kiírásban is a II. liga D csoportjában folytathatja szereplését az Energetik Veľké Kapušany sakkcsapata.
Nemcsak rajtunk múlott, a többi, kiesésre álló csapattól is függött sorsunk, de végül jól alakult az utolsó forduló
– kezdte értékelését Papp László, a nagykaposi sakk-klub elnöke.
Az utolsó játszmákig izgulnunk kellett. Amikor a bajnokság kezdetén döntetlent értünk el a mostani győztes Margecany ellen, akikről tudtuk, hogy komoly játékerőt képviselnek, majd a szintén jó képességű játékosokból álló Gelnicát magasan vertük, nem gondoltam volna, hogy az utolsó pillanatokban dől el majd a sorsunk
– fűzte hozzá.
10. forduló: Veľké Kapušany–Humenné C 1,5:6,5, nagykaposi pontszerzők: Juhar Roman, Paluch László, Tóbiás Győző 0,5-0,5.
11. forduló: Veľké Kapušany–Stropkov/Svidník B 2:6, Paluch 1, Mihail Bemak, Arkagyij Vorovics 0,5:0,5.
A bajnokság végeredménye: 1. Margecany 28 pont, 2. Moldava n/B. 25, 3. Stropkov/Svidník B 19… 10. Veľké Kapušany 13.
A jó rajtot azonban váratlan vereségek követték.
„Nem mindig sikerült a legjobb felállásban asztalhoz ülnünk, mindig közbejöttek váratlan dolgok. Az utolsó két forduló eredménye is leginkább erre vezethető vissza, nem mellesleg ezekre a találkozókra ellenfeleink a legerősebb felállásban álltak fel. Szerencsére voltak olyan húzóembereink, akik mindig a maximumot tudták nyújtani.
Kiemelném közülük Tóbiás Győző játékát, aki minden fordulóban rendelkezésünkre állt, s ezalatt a legtöbb pontot (7) gyűjtötte, mindössze egy veresége volt. Mihail Bemak, Paluch László és Juhar Roman szintén mind a 11 mérkőzésen jelen voltak, ők 5,5–5,5 pontot szereztek. Ukrán erősségünk, Olga Jusko 9 fordulón át volt velünk, s 4,5 pontot szerezve ugyancsak hozzájárult bennmaradásunkhoz”
– zárta nyilatkozatát a klubelnök, aki ha tehette (vagy a helyzet úgy követelte meg), maga is a sakktáblához ült.
Az Ung-vidékiek 4 győzelemmel, 1 döntetlennel és 6 vereséggel, a bentmaradást érő 10. helyen végeztek.
Ukránok segítsége
A továbbiakban elismerően szólt a sakkcsapat három ukrán légiósáról Jusko Oľgáról, Bemak Mihailról és Vorovics Arkagyijról, akik meghatározó egyéniségei az együttesnek. Az említettek ezt bebizonyították egy házon belül rendezett sakkversenyen is, amelyre 16-an neveztek be. A 7 fordulóból álló, 2×5 percig tartó rapid megmérettetésen a veretlen, 7 pontot szerző győztes, Juhar Roman mögött az 5 pontos Jusko Oľga végzett, a szintén 5 pontos Paluch László és Remák Dezső előtt.
Fél ponttal lemaradva lett az ötödik, a legjobb külföldi játékosnak járó különdíjat kiérdemlő Vorovics Arkagyij, aki a versenyt követően lapunknak is nyilatkozott:
„Nagyon örülök, hogy itt lehetek az évfordulós ünnepségen. Mindezt Papp Lászlónak köszönhetem, hiszen 2002-ben nyújtott segítő jobbot, s ajánlatát elfogadva kerültem Nagykaposra, egy remek társaságba. Remélem, játékommal továbbra is segíteni tudom a csapatot és hozzájárulok ahhoz, hogy a jövőben is sok szép sikert érjünk el.”
Vorovič egyébként háromszor volt Kárpátalja legjobbja, s Nagykapos előtt Nagymihályban játszott.
Más díjazottak
A további különdíjak (a legjobb, házon belüli versenyző Remák Dezső, a legjobb női játékos Dančejová Katarína, a legfiatalabb induló Végső Zsolt lett) átadása után az ünnepség közös fotózással és kötetlen beszélgetéssel folytatódott, s azzal a konklúzióval zárult, hogy egy családként mindig van miből erőt meríteni, ezért is születhetnek a szép emlékek, sikerek.
Kapcsolódó cikkünk
Holtversenyben végzett a harmadik helyen a II. ligás nagykaposiakat erősítő, zétényi Remák Dezső az idei, immár 20. Encs Kupa elnevezésű nemzetközi sakkversenyen.
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei településen rendezett seregszemlén 26-an foglaltak helyet az asztalok mögött a művelődési központban. Remák rendszeres résztvevőként biztató előjelekkel érkezett a versenyre, kihívói nem voltak számára teljesen ismeretlenek. Tavaly holtversenyben a 4. helyen zárt, és a legjobb szeniornak járó díjat is átvehette.
A 2×15 percig tartó, 7 fordulós, svájci rendszerű rapidversenyt győzelemmel kezdte, a második partit viszont elvesztette, majd sorozatban három győzelmet aratott.
„Az utolsó két fordulóban dőlt el, hányadik helyen végzek.
Az utolsó előtti játszmában a velem azonos pontszámmal rendelkező Landenbergerrel kerültem szembe. Izgalmas, fordulatos mérkőzés volt, végül is jobbnak láttuk mindketten, ha megegyezünk egy döntetlenben.
Az utolsó fordulóban a vezető helyen álló, későbbi tornagyőztes Horváthot kellet volna legyőznöm ahhoz, hogy az első vagy a második helyen végezzek. Egy vereséggel viszont akár lejjebb is csúszhattam volna. Győzelemre nem számítottam, a döntetlent pedig ez esetben nagyon is elfogadható eredménynek vallottam – számolt be lapunknak encsi szerepléséről Remák. – Ezen a tornán mindig erős mezőny gyűlik össze, a vármegye kiválóságai közül többen is itt vannak. Ezért is nagyon örülök annak, hogy most egy hellyel előrébb sikerült végeznem, s a képzeletbeli dobogóra én is felállhattam. Remélem, jövőre ismét itt lehetek, szívesen térek vissza ide.”
A torna főszervezője és motorja, a TJ Slavoj Kráľovský Chlmec Sportegyesület asztalitenisz-szakosztályának elnöke, Sipos Roland a nap végén pozitívan értékelt. „A hangulat kiváló volt, és az idei évre sikerült több, tizenkét asztalt biztosítanunk, így a csoportmérkőzések gördülékenyen haladtak. Sajnos az indulók száma elmaradt a korábbi rekordtól (61), de ebben az időszakban rengeteg a verseny Kelet-Szlovákiában, a bajnoki rajt előtt mindenki próbál lehetőséget találni a játékra.
A torna népszerűsítése érdekében a jövőre nézve viszont komoly terveink vannak, ugyanis egy amatőr kategóriát is indítanánk, a nem regisztrált játékosok számára, ezzel szélesebb körben is népszerűsíteni tudnánk ezt a sportágat”
– mondta lapunknak Sipos, hozzátéve, a város és a játékosok részéről is pozitívak a visszhangok, s ezért jár a köszönet mindenkinek, aki valamilyen módon hozzájárult a torna sikeres megrendezéséhez.
Sipos szót ejtett a királyhelmeciek szerepléséről is: „Három csapattal folytatjuk a tavaszi szezonban is, bár a feladat nem egyszerű. Az A csapatunk a bennmaradásért küzd a 4. ligában (kassai–zempléni csoport), a B csapat pedig a feljutást célozta meg az 5. ligából (Tőketerebesi járás), itt szerepel a C csapatunk is.
A keretet jelenleg sérülések sújtják, ami rávilágít a játékoshiány problémájára is, éppen ezért a vezetőség úgy döntött, hogy az új kiírásban már csak két csapatot indítunk majd.”
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


