Váratlan fordulat: elszállítják Csepelről a Hableányt

Váratlan fordulat: elszállítják Csepelről a Hableányt

A BRFK két napon át huszonhat órában végezte a turistahajó szemléjét. A roncsot most átszállítják Újpestre, ahol őrizni fogják.

A Dunai hajóbalesetben május 29-én elsüllyedt Hableányt kedden kiemelték és még aznap délután egy csepeli kikötőbe szállították, ahol Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei az ügyészséggel, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda bűnügyi technikusaival, valamint a katasztrófavédelem munkatársaival együttműködve, műszaki, illetve igazságügyi, hajózási nautikai szakértő bevonásával a hajón szemlét hajtottak végre – írja a police.hu.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság részéről a szemlén négy szakterület – bűnügyi technika, közlekedésrendészet, dunai vízirendészet és bűnügyi nyomozó – 23 rendőre két napon át 26 órában vett részt. A legmodernebbnek számító, úgynevezett 3D-s szemlén a rendőrök összesen

34 gigabájtnyi videófelvételt, 9 gigabájt fényképfelvételt készítettek és rögzítették a hajón lévő sérüléseket, elváltozásokat.

A személyi és tárgyi bizonyítékok teljeskörű beszerzése, valamint a tényállás tisztázása érdekében lefoglalták a Hableány kommunikációs és adatrögzítő eszközeit.

A 26 órás szemle során a helyszínen lévő 20 fős katasztrófavédelmi egység összesen 5 köbméter gázolajos vizet, 2 köbméter tiszta gázolajat, valamint 7 köbméter gázolajjal szennyezett homokot, iszapot és egyéb veszélyes anyagot távolított el a hajóból.

Hírdetés

A szemle során a hajóban újabb holttestet a rendőrök nem találtak, a kutatásban résztvevők továbbra is megduplázott létszámmal, a Duna teljes déli szakaszán az összes bevethető hajóval, valamint parti egységekkel megerősítve folytatják a keresést. ​

A Budapesti Rendőr-főkapitányság

a Hableányt lefoglalta és a csepeli kikötőből az újpesti kikötőbe átszállíttatja, ahol folyamatosan őrzi.

A 33 dél-koreai turistával, illetve idegenvezetővel és 2 fős magyar személyzettel a Viking Sigynel történt ütközést követően elsüllyedt Hableány sétahajó balesetét heten túlélték – mind dél-koreaiak -, 25 áldozat holttestét már megtalálták a Dunában – köztük egy gyermekét -, három személyt pedig egyelőre eltűntként tartanak nyilván. Az eddigi utolsó áldozatot Bölcskénél emelték ki a folyóból szerdán, már őt is azonosították.

A Hableányt kedden hozták felszínre a Dunából a Margit hídnál, majd Csepelre szállították. A hajóroncs kiemelése óta a munkát már nem a Terrorelhárítási Központ, hanem a Budapesti Rendőr-főkapitányság irányítja, vezetésükkel a három, még elő nem került embert is keresik a Duna magyarországi szakaszán, bevonva a horvát és a szerb hatóságokat is.

Ide kattintva elérhető az összes cikk a témában.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »