Váratlan fordulat a magyar utazási irodáknál

Váratlan fordulat a magyar utazási irodáknál

Úgy pörög az utazások előfoglalása a hazai irodáknál, mintha a Covid-járvány miatti elmaradást most akarnák behozni az emberek – mondta Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke.

„Bár a múlt év utolsó negyedében újabb mélypontra számítottunk, az év első heteiben az utazók nagy érdeklődése rácáfolt erre” – mondta az InfoRádióban Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke. Ennek okát abban látja, hogy a pandémia elmúltával sokan még tavaly sem mertek külföldre utazni, viszont mivel már három éve nem jártak a tengernél, most ők is szeretnének már mediterrán térségben –Törökországban, Görögországban, Horvátországban, Egyiptomban, Olaszországban, Spanyolországban – nyaralni.

Molnár Judit azt is elmondta, hogy az utazók közül sokan nem adnak alább a korábbi színvonalból, és ugyanúgy a négy-öt csillagos szállodákat keresik. Ugyanakkor érezhetően megnőtt azok száma is, akik inkább az olcsóbb szálláshelyek iránt érdeklődnek.

Hírdetés

Az utazási szakember szerint szinte biztos, hogy áremelkedés lesz, mivel az infláció az egész világot érinti. Ezért arra biztatta az utazókat, hogy éljenek a turisztikai irodák által ajánlott előfoglalási kedvezményekkel. Ezeket – mint mondta – mindenképpen érdemes mielőbb igénybe venni, mert nemcsak a magyarok, hanem mások is szeretnének külföldön nyaralni, és ez áremelkedéshez fog vezetni.

A szövetség elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy az utazók csak a Budapest Főváros Kormányhivatalának weboldalán szereplő irodákkal kössenek szerződést, mert ezek bejegyzett, jogszerűen működő utazási vállalkozások. A múlt évben volt példa arra, hogy egy iroda hirtelen csődbe ment, de ez, a magát LagunTravel néven hirdető, külföldi vállalkozás nem egy bejegyzett, jogszerűen működő cég volt.

Molnár Judit hangsúlyozta, hogy az utazók csakis jogszerűen működő vállalkozásnál fizessék be a részvételi díjat, mert akkor biztonságban lesz a pénzük.

Nyitókép: Pixabay

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »