Vannak kivételek a mostani, legszigorúbb tűzgyújtási tilalomkor is, de ez nem játék

Vannak kivételek a mostani, legszigorúbb tűzgyújtási tilalomkor is, de ez nem játék

A jelentős nappali felmelegedés és a csapadékhiány miatt vasárnaptól ismét országos tűzgyújtási tilalom lépett hatályba.

Augusztus 10-től a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) erdészeti hatósága az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal egyetértésben további öt vármegyére tűzgyújtási tilalmat rendelt el, ami így már az egész országra érvényes – mondta az InfoRádióban a Nébih erdészeti főfelügyelője.

„A tűzgyújtás tilalom azt jelenti, hogy az erdőkben a kijelölt tűzrakó helyeken is tilos tüzet gyújtani, emellett tilos tüzet gyújtani az erdők, illetve a fásítások 200 méteres körzetében is. A fásításnak minősül az erdőtörvény alapján minden fával, faállománnyal borított terület külterületen, tehát gyakorlatilag a tűzgyújtási tilalom azt jelenti, hogy külterületen ilyenkor nem gyújthatunk tüzet, illetve a belterületi erdőkben a kijelölt tűzrakóhelyeken sem” – tette világossá Nagy Dániel.

Az erdőtörvényben azonban szerepel kivétel is:

  • nem minősül tűzgyújtásnak, ha a tűzrakó helyeken gáz égőfejet vagy gáz grillt használunk
  • Hírdetés

  • az sem, ha ezeken a tilalmas helyeken zárt égésterű, szikrafogóval ellátott eszközöket használunk, hiszen ebből nem kerülnek ki égő, izzó zsarátnokok, amelyek a legnagyobb kockázatot jelentik.
  • „Sokan nem is gondolnak rá, hogy egy kis grillezés vagy tábortűz helyéről felszálló izzó parázsdarabok több száz méterre is meg tudják gyújtani az erdőt vagy a mezőgazdasági területet, adott esetben a szomszéd faházát is” – figyelmeztetett Nagy Dániel.

    Magyarországon több ezer, kedvezőtlen években több tízezer erdő- és vegetációtűz keletkezik.

    „Az idei évben is ezek a tüzek már több millió négyzetmétert érintettek hazánkban. Nagyon sok erdőtelepítés és más erdőtársulás is megsemmisült. Sajnos nem gondolunk rá, hogy ezeket a tüzeket 99 százalékban mi, emberek okozzuk a gondatlanul eldobott cigarettacsikkekkel, a nem megfelelő tűzhasználattal, az otthagyott tábortüzekkel, grilltüzekkel” – nyomatékosította a Nébih erdészeti főfelügyelője.

    További információ az aktuális tűzgyújtási tilalomról és a tűzgyújtási szabályokról az erdotuz.hu honlapon található.


    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »