Van valami, amit Putyin nem szeret a Szovjetunióban

Vlagyimir Putyin orosz elnök azt mondta szombaton, hogy ellenzi azt az elképzelést, hogy az ország vezetője korlátlan ideig maradhasson tisztségben, ahogyan az egykor a Szovjetunióban volt.

Putyin erről egy második világháborús veteránokkal tartott találkozón beszélt Szentpétervárott, mindössze néhány nappal az után, hogy olyan alkotmánymódosításokra tett javaslatot, amelyek – mint azt az AP amerikai hírügynökség megjegyzi – segíthetnének neki a hatalomban maradni azt követően, hogy 2024-ben lejár a hivatali ideje.

A találkozón az egyik veterán azt javasolta, ne legyen korlátozás az elnök hivatali idejére vonatkozóan, mire Putyin úgy válaszolt: nagyon zavaró lenne visszatérni a nyolcvanas évekbeli helyzethez, amikor is az állam vezetői sorban egymás után életük végéig hatalmon maradtak.

Hírdetés

Az AP szerint bizonytalanság övezi Oroszország jövőbeli politikai irányvonalát azóta, hogy az államfő szerdán a törvényhozás két háza előtt elmondott éves beszédében olyan alkotmánymódosításokat javasolt, amelyek lehetővé teszik a törvényhozók számára a miniszterelnök és a kabinet tagjainak kinevezését. Ezzel a felhatalmazással jelenleg az elnök rendelkezik.

Megfigyelők szerint a parlament és a kabinet jogköreinek növelésével, illetve az elnök jogköreinek megkurtításával Putyin megismételheti azt a stratégiát, amelyet korábban alkalmazott, hogy a hatalomban maradjon, amikor is átült a miniszterelnöki székbe.

Putyin 2000-ben lett először elnök, majd 2008-ban miniszterelnök, mivel az alkotmányos korlátozások nem tették lehetővé, hogy az egymást követő harmadik alkalommal is államfő lehessen. Putyin kormányfői ideje alatt az elnök Dmitrij Medvegyev volt, aki Putyinnak az elnöki tisztségbe való visszatérését követően miniszterelnök lett, majd most szerdán benyújtotta lemondását azt követően, hogy Putyin beszédében a kormányzati rendszert érintő alkotmánymódosításokat terjesztett elő. Helyére az elnök Mihail Misusztyint, a Szövetségi Adószolgálat vezetőjét nevezte ki, aki – az AP szerint – miniszterelnökként valószínűleg nem fog "független utat követni".

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »