Van remény! Tömegek mozdultak meg, Marczingós a banki károsultak tiszteletbeli elnöke

Van remény! Tömegek mozdultak meg, Marczingós a banki károsultak tiszteletbeli elnöke

Ezt Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke és országgyűlési képviselője jelentette be a mai sajtótájékoztatón.

Z. Kárpát emlékeztetett arra, hogy Marczingós elhozta a reményt a devizahitelesek közösségének. Mint ismert, az Európai Unió Bírósága kulcsfontosságú ítéletet hozott: egy svájci frank alapú autólízing-szerződés ügyében kimondta, hogy az árfolyamkockázatról szóló elégtelen tájékoztatás miatt a szerződés érvénytelen, és azt utólagos beavatkozással nem lehet érvényessé vagy hatályossá tenni – az eredeti állapotokat kell visszaállítani.

Az adósokat Marczingós László ügyvéd képviselte, aki szerint ez az ítélet egyértelművé tette: a szerződésekbe utólag nem lehet belenyúlni, tartalmilag nem lehet módosítani azokat, ahogyan azt a kormány korábban tette.

Z. Kárpát beszámolt arról, hogy a Banki Károsultak Szövetsége szombaton indult el néhány taggal, egy Facebook-csoport formájában. A civil szerveződés iránti érdeklődés minden várakozást felülmúlt, jelenleg több mint 36 ezer tagot számlál a közösség.

Ezzel párhuzamosan

megkezdődött a helyi csoportok megalakulása minden egyes vármegyében.

Marczingós tiszteletbeli elnöksége nemcsak erkölcsi, hanem szakmai szerepet is jelent: segíti egy szakmai csomag kidolgozását, amelyet parlamentáris eszközökkel lehet majd a döntéshozók elé terjeszteni. Céljuk, hogy olyan megoldást tegyenek le az asztalra, amelyet keresztül lehet vinni a rendszeren.

Folytatódik az országjárás is – többek között Győrben és Szegeden tartanak fórumokat.

Emellett

Hírdetés

népszavazási kezdeményezést is elindítottak, amelyet – bíznak benne – átenged a választási bizottság.

A Jobbik szerint, ha ez megtörténik, a 200 ezer aláírás összegyűjtése az erős társadalmi felhajtóerő miatt nem jelent majd akadályt.

Z. Kárpát hangsúlyozta:

„A devizások nem hagyják magukat. Szerveződnek, és hangosabb lesz a hangjuk együttesen, mint külön-külön valaha is lehetett volna. Tizenöt év reménytelensége után végre felcsillant az esély arra, hogy valamiféle rendezés bekövetkezhet.”

A Jobbik úgy látja:

„A kormány oldalán is lehet elmozdulás ebben a kérdésben – nem gondoljuk, hogy ez a humánum felébredése miatt történne, de egy közelgő választási helyzetben politikai kényszer alakulhat ki arra, hogy legalább szó essen a devizahitelesek helyzetének rendezéséről.”

A párt szerint a 30–45 százalékos kárrendezés nem elfogadható – 100%-os igazságtételt szeretnének.

A Jobbik elkötelezett amellett, hogy a politika lépjen egyet hátra, és a szakma lépjen előre. Ebben is kulcsszerepet játszik Marczingós László és a Banki Károsultak Szövetsége.

A szervezet nemcsak devizahiteleseket, hanem

minden érdeklődőt vár – ugyanis elutasítják azt a mesterséges szembeállítást, amit a korábbi és jelenlegi kormányok próbáltak generálni a társadalomban.

Kiemelték: társadalmi szolidaritásra és igazságtételre van szükség. Úgy vélik, a nemzetgazdaság is élénkülhetne, ha a devizahitelesek visszakaphatnák a pénzüket, amit elkölthetnének – ahelyett, hogy ezek az összegek a bankok távoli országok befektetési csomagjaiban pihennének.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »