Van pápánk! Amerikai és a XIV. Leó nevet vette fel

Van pápánk! Amerikai és a XIV. Leó nevet vette fel Vrabec Mária2025. 05. 08., cs – 20:29

Robert Francis Prevost , 69 éves amerikai bíborost választotta meg a konkávé a 267. katolikus egyházfővé. Béke veletek – kezdte beszédét azz új római pápa és kétszer is köszönetet mondott elődjének Ferenc pápának. Külön hanngsúlyozta, hogy folytatni fogja a szinodalitás, vagyis a laikus hívőkhöz közeledő egyház útját. 

Az új pápa chicagói származású Ágoston- rendi szerzetes volt. Tíz évig Peruban dolgozott misszionáriusként, majd az Ágoston-rend elöljárója volt. A szerzetesrendhez való tartozás különösen fontos számára első pápai beszédében is a rendje alapítójára hivatkozott. 

„Szent Ágoston fia vagyok, Ágoston-rendi, aki azt mondta, veletek vagyok keresztény és értetek püspök. Ebben az értelemben haladhatunk valamennyien együtt” – szól a végig nagyon nyugodtan és mosolyogva elmondott beszédében.

Hírdetés

Az olasz nyelven kívül spanyolul is szólt a Szent Péter – téren összesereglett mintegy kétszázezer hívőhöz. A Latin Ameriai térség különösen közel áll a szívéhez perui műküdése kapcsán, beszédében is megemlítette, hogy 2014 a Guadalupe-i Miasszonyunk ünnepén  szentelték püspökké.

Ferenc pápa 2023-ban avatta bíborossá és rögtön megbízta a püspökök kiválasztásáért felelős dikasztérium vezetését. A konklávé előtt Prevost bíborost nem emlegették a különösen esélyes jelöltek között, de az olasz lapok kiemelték diszkrécióját, műveltségét (matematikából és teológiából is szerzett diplomát, , valamint azt, hogy „ minden oldalt képes meghallgatni”. Ferenc pápa örökségét a szakértők szerint sok tekintetben, például a migránsok és elesettek támogatását illetően követni fogja, de megfontoltabb lesz. 

Az új pápa számára Szlovákia sem ismeretlen, tervezték idei szlovákiai látogatását Lőcsére , a Mária-hegyi búcsúba. Hogy pápaként ellátogat-e hozzánk, az a jövő titka. 

Donald Trunp amerikai elnök is gratulált már az új pápának: Milyen izgalmas és milyen nagy megtiszteltetés országunknak. Várom a találkozást XIV. Leó pápával., Fontos pillanat lesz!” – írta. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »