Van néhány étel, amit jobb most nem rendelni, mutatjuk

Van néhány étel, amit jobb most nem rendelni, mutatjuk

Online ételrendelés esetén az első, és az egyik legfontosabb szempont a megfelelő étterem kiválasztása – mondta az InfoRádiónak Tóth Dávid, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal vendéglátás és közétkeztetés felügyeleti osztályának vezetője. Mutatjuk, mi mindent érdemes rendelés előtt megfontolni, közben odafigyelni.

Érdemes olyan helyről ételt rendelni, amelyet már régebbről is ismertünk, voltunk ott, vagy már korábban rendeltünk onnan házhoz, hiszen akkor ennek a vendéglátónak már jó gyakorlata van a házhoz szállításban – mondta az InfoRádiónak Tóth Dávid, a Nébih vendéglátás- és közétkeztetés-felügyeleti osztályának vezetője. Az is szempont lehet, hogy nagy forgalmú helyet válasszunk, ott több szakképzett dolgozó lehet, jobban pörögnek az ételek. Fontos az is, hogy a lakóhelyünkhöz közelről válasszunk éttermet, mert az élelmiszerbiztonsági kockázat nőhet a távolsággal.

Az is lényeges lehet, hogy olyan éttermet válasszunk, amely nem kínál erőn felüli választékot, vagyis az étlapján nem szerepeltet nagyon sokféle ételt, ezért nagyobb eséllyel lesz friss a termék – tette hozzá az osztályvezető.

„Most csak az alaposan, biztonságosan hőkezelt ételt érdemes választani”

– hangsúlyozta Tóth Dávid. Ez főleg a frissen sülteket és az egytál ételeket jelenti.

„Ami kockázatot jelenthet, és amit szerintem nem érdemes jelen helyzetben sem rendelni, a gyorsan romló, kockázatos ételek” – tette hozzá. Ezek közé sorolta a madártejet, a nyers tojást tartalmazó fogásokat – mint a tiramisu vagy a tatárbifsztek -, illetve a félig átsült sztékeket, egyéb ételeket. Emellett szerinte

Hírdetés

érdemes kerülni a különféle majonézes salátákat és a tojásos ételeket.

„Alapvetően kerülni kellene a készpénzes fizetést, és ha lehetőség van rá, akkor kártyával vagy átutalással fizessünk” – hívta fel a figyelmet a szakember. A készpénzkímélő fizetést már számos élelmiszervállalkozó, étterem bevezette, meg is követeli ebben a helyzetben, amiről a legtöbben a honlapjukon, vagy hírlevelekben tájékoztatják a megrendelőket.

A Nébih tanácsa szerint az étel átvételekor érdemes megnézni a csomagolás épségét, hogy megsérült-e szállítás közben, nincs-e szemmel látható szennyeződés rajta.

Az étel hőfokát sem árt ellenőrizni: ha meleg ételt rendeltünk, akkor azt valóban melegen is adják át, ha pedig hideg gyümölcslevest, akkor azt viszont hűtve szállítsák ki. „Ha személyesen találkozunk az ételfutárral, érdemes megfigyelni a személyi higiéniáját, esetleg a szállító eszköz, doboz állapotát, és a fogyasztói tájékoztatást is azzal kapcsolatban, hogy az adott ételt újra kell-e hőkezelni, hűtve kell-e tárolni, a fogyaszthatósági időre, az allergéntartalomra felhívták-e a figyelmet, átadták-e az ezzel kapcsolatos tájékoztatót” – sorolta Tóth Dávid. Szavai szerint ezeket a csomagoláson, a számlán is fel lehet tüntetni, de szóban is átadható a tájékoztatás.

Panaszt jelezni az étterem felé is lehet jelezni, és a Nébih által üzemeltetett, 24 órában ingyenesen elérhető zöld számon, a 06-80-263244-es számon is.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »