Van, mit tőlünk tanulni!

Van, mit tőlünk tanulni!

A nagy testvér akkor segíti kisöccsét, ha bajban van. Most a Moldovai Köztársaság igencsak szorult helyzetbe került, ezért mi hajlandóak vagyunk segíteni rajta. Öcsikéék oda jutottak, hogy fennáll annak veszélye, nem tudják az állami alkalmazottak fizetését, valamint a nyugdíjakat folyósítani. Emiatt villámlátogatásra, pénzt kérni lépett át hozzánk Moldova frissen felavatott miniszterelnöke.

Kormányközeli források szerint viszont a pénzért kuncsorgók tudomására hozták: „Nem tudunk tovább pénzt kihajigálni az ablakon”… (Ezek szerint eddig annyi volt, hogy tudtunk?) Mostanáig is adtunk nekik vissza nem térítendő költőpénzt, és most is fogunk célirányosan, mint például: egészségügyi programokra, környezetvédelemre, óvodák feljavítására – bizonyosan azért, mert nálunk ilyesmire már nincs szükség. Ugyanakkor kis kamatra, fizetések és nyugdíjak biztosítására adunk kölcsönt is.

Hírdetés

A pénzért cserébe a moldovai kormánynak ugyancsak neki kell gyürkőznie a munkának egy sor reform megvalósításáért, a jogállamiság garantálásáért, a gazdaság fejlesztéséért és az uniónak tett ígéretei megvalósításáért. Gondolom, a chişinăui kormány azért nem annyira szegény, hogy mindezt ne tudná megígérni. Ha továbbra is ránk szorulnak, akkor megtörténhet, cserébe a mi kormányunk fog nekik parancsolni, az övék csak bábkormány marad, és így megvalósul Románia békés egyesülése Moldovával.


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »