Van még egy eszköz a kormány kezében, hogy olcsóbb legyen az üzemanyag. Mutatjuk!

Van még egy eszköz a kormány kezében, hogy olcsóbb legyen az üzemanyag. Mutatjuk!

Továbbra sem tudni, mihez kezd a kormány a lassan literenkénti két euróra emelkedő üzemanyagárakkal. Abban már megegyeztek ugyan, hogy a Slovnaftra csak kivetik a különadót, de az SaS most azt szeretné, ha a kormány üzemanyagpolitikájának a töltőállomásokon is kézzel fogható eredménye lenne.

Azt azonban, hogy miként csökkentsék az üzemanyagok árát, egyelőre a koalíció tagjai sem tudják. A forgalmi adó (DPH) csökkentése szóba került ugyan, de a jelek szerint végül lekerült a napirendről, mivel – állítja igor Matovič pénzügyminiszter – ilyesmire az Európai Unió nem ad lehetőséget. Jellemző részlet, hogy már ezzel kapcsolatban is éles nyilatkozatváltásokra került sor az OĽaNO és az SaS között. Marián Viskupič (SaS), a parlament költségvetési bizottságának elnöke elmondta, elképzelhető ugyan, hogy az EU nem hagyná jóvá az üzemanyagok forgalmi adójának csökkentését, de Matovič még csak meg sem akarja próbálni. Erre Peter Kremský (OĽaNO), a törvényhozás gazdasági bizottságának elnöke azzal kontrázott, a pénzügyminiszter már értesítette is Brüsszelt az elképzelésről, ahonnan egyértelmű elutasítás érkezett.

Hírdetés

Az SaS javaslatából tehát valószínűleg nem lesz semmi, van azonban egy másik elképzelés is. 

Richard Sulíkék ugyanis most az üzemanyagokra vonatkozó jövedéki adók csökkentését javasolják!

Az OĽaNO képviselői egyelőre nem utasították el egyértelműen a jövedéki adó csökkentésére vonatkozó javaslatot, de alapos, megfontolt tárgyalásokat javasolnak, mondván, az adónem csökkentésével az állami költségvetésbe folyna be kevesebb pénz. Úgy tűnik, az ellenzék sem utasítja el az elképzelést. Smer-SD korábbi minisztere, Ladislav Kamenický közölte, szerinte is „jó ötlet” lenne a jövedéki adó csökkentése.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »