„Van egy cigid? – csak a szokásos történet Győrszentivánon

„Van egy cigid? – csak a szokásos történet Győrszentivánon

„Van egy cigid? – csak a szokásos történet Győrszentivánon

A győri rendőrök három fiatalt fogtak el, akik gázspray-vel lefújtak, majd többször megrúgtak egy 19 éves férfit Győrszentivánon.

Hírdetés

Egy fiatalember tett bejelentést a rendőrségen 2019. október 12-én, délelőtt arról, hogy előző este három ismeretlen megtámadta az egyik győrszentiváni buszmegállóban.

Elmondta, hogy 23 óra körül szállt le a helyi járatú buszról, ekkor ment oda hozzá három fiatal, akik cigarettát kértek tőle. Miután elutasította a kérésüket, egyikük hirtelen egy gázspray-vel lefújta őt, majd egy másik a hátáról megpróbálta leráncigálni a táskáját, miközben többször fejbe, illetve lábon rúgták. A sértettnek a bántalmazások ellenére sikerült elfutni a verekedők elől.

A rendőrök – a bejelentő által adott személyleírás alapján – rövid időn belül beazonosították, majd 2019. október 12-én otthonában elfogták, és előállították a rendőrkapitányságra a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható egyik férfit, a 22 éves P. A. Márk győri lakost. Ezt követően – további adatgyűjtések és tanúkutatások eredményeként – 2019. október 13-án a másik két, 16 éves helybéli fiatalkorú elkövető is rendőrkézre került. Elfogásukat, majd a Győri Rendőrkapitányságra történt előállításukat követően őket, valamint az egy nappal korábban elfogott társukat is – őrizetbe vételük mellett – csoportosan elkövetett rablás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »