Van-e értelme a Paksi Fc. fenntartásának?

Ugyan miért lenne lényegesen nehezebb dolga a magyar bajnokság második helyezettjének egy görög vagy egy izraeli csapat ellen? Ennyire nulla az NB I, hogy még az ezüstérmesnek is be kell rezelnie egy kelet-európai vagy egy ázsiai csapattól?

A magyar labdarúgó NB I jelentősége a futball világában nulla. Üres lelátók előtt drágán megvásárolt idegen játékosok erőlködnek, produkálják a nagy semmit.

 

A befektetett pénz elszáll.

Valami jelentősége mégis van: az első három helyezett kimehet a nemzetközi porondra, és kupasikert érhet el.

 

Itt kezdődik a magyarországi klubfutball értelme. 

 

Mi az értelme a Magyar Kupa sorozatnak? Ebben mindenképp jó, hogy a tévében ismertté vált – sajnos csak közepes képességű – futballisták kis falvakba utaznak, és ottani fellépésükkel élményt szereznek a helyieknek, népszerűsítik a futballt.

 

Ez utóbbi sorozatot kétszer egymás után a Paksi Fc. nyerte meg. Úgy mégpedig, hogy hallatlan lelkesedéssel, a közepesnél jobb játékkal mindkétszer megverték a döntőben a Fradit. 

 

Utána azonban lenullázták magukat.

 

Négy-null – ez lett az eredménye a tavalyi selejtezőnek. Közvetlenül a Fradi hősies megverése után egy másodosztályú román csapat utazott Paksra, és ott laposra verte a hazai gárdát.

 

Enervált, széteső játékot mutatott be a Paks, nyoma sem volt a Fradi elleni lelkesedésnek, A csapat edzője azzal is védekezett, hogy nincs bajnokság, bezzeg a román bajnokság zajlik, ez volt az előnye a másodosztályú csapatnak a Paks ellen. Az idén ugyanezt az érvet megint előhozta a tréner.

 

Ezt a „problémát” egy nyolcadik osztályos fiúgyerek is meg tudná oldani, legalábbis az esze meglenne hozzá. Ha egy NB I-es edző erre képtelen, akkor adja vissza edzői oklevelét.

 

Az idén hasonló volt a helyzet, ámbár a Paks nagy erőlködéssel elérte, hogy itthon ne kapjon ki a Kolozsvártól. Duplanullás meccs kerekedett. A visszavágón csak szimpla nullás, itt ugyanis csak a Paks ért el nulla találatot, az ellenfél három gólt is berámolt.

 

Hírdetés

Az atomvárosi edző elismerte, hogy a Kolozsvár jobb csapat.

 

Akkor mi értelme van a Paksi Fc. fenntartásának?

 

Ugyanúgy kupagyőztes a Paks, mint a Kolozsvár. Ugyanakkor a Kolozsvár egyértelműen jobb. Ebben nincs logika: semmi sem indokolja, hogy az erdélyi kupagyőztes jobb legyen, mint a belső-magyarországi. És nem is jobb: ha a Paks ugyanolyan lelkesedéssel játszik a Kolozsvár ellen, mint a Fradi ellen, akkor gólokkal tömi ki.

 

De a Paks csak a Ferencvárost akarja megverni.

 

Ez falusias gondolkodás. Infantilizmus. Döngethetik a mellüket, hogy kétszer is megverték kupadöntőben a Fradit. Ugyanakkor a nemzetközi mezőnyben lejáratják, nevetségessé teszik önmagukat, a Magyar Kupát, sőt a teljes magyar futballt.   

 

A labda az MLSZ térfelén pattog.

 

Noha a pályán elért eredményekbe a szövetség nem szólhat bele, de valamit léphet az ellen, hogy egy klub sorozatban járatja le, teszi nevetségessé a magyar labdarúgást. Úgy, hogy edzője közvetve az MLSZ-t bírálja. Azzal ugyanis, hogy két évben egymás után a meccs nélküli állapotra mutogat, kifejezi, hogy az MLSZ ügyetlenül szervezi a bajnokságot.

 

Pont akkor nincsenek meccsek, amikor a legjobban kellenének.

 

Érdektelen ugyanis, hogy szeptemberben, októberben, amikor a magyar csapatok már kiestek a nemzetközi mezőnyből, pörög a bajnokság. A bajnokságnak most kellene pörögnie, amikor a kupaselejtezők zajlanak, ekkor van jelentőségük a magyar kupacsapatok szereplésének.  

 

A baj szélesebb körű.

 

Mint a sportsajtó írja: A bajnoki ezüstérmes Puskás Akadémiának lényegesen nehezebb dolga lesz, ha túljut a ciprusi Arisz Limasszol gárdáján, mivel ez esetben a görög AEK Athén vagy az izraeli Hapoel Beer-Seva lesz a következő ellenfele.

 

Ugyan miért lenne lényegesen nehezebb dolga a magyar bajnokság második helyezettjének egy görög vagy egy izraeli csapat ellen? Ennyire nulla az NB I, hogy még az ezüstérmesnek is be kell rezelnie egy kelet-európai vagy egy ázsiai csapattól? 

 

Akkor miért élik fel a rengeteg pénzt?

 

A Felcsútnak sem az a dolga, hogy a Fradi ellen hősködjön. Nagyon is a külföldi klubok ellen kell(ene) diadalmaskodnia, annak van jelentősége.

 

Jelen pillanatban e klubok fenntartásának, pénzelésének semmi értelme nincs.  

 

Molnár Pál


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »