Változtattak a magyar fegyvertartási szabályon is

Változtattak a magyar fegyvertartási szabályon is

Számos határozatot hozott szerdán az Országgyűlés, a fentiek mellett például döntöttek a felnőttképzési ösztöndíj- és hitellehetőség bevezetéséről, valamint arról, hogy segítik mezőgazdasági termelőket.

Az Országgyűlés 148 igen, hat nem és 16 tartózkodás mellett fogadta el a fegyverek megszerzésének és tartásának ellenőrzésére vonatkozó jogharmonizációs célú törvénymódosítást.

A jövőben a hatástalanított tűzfegyvereket nem különítik el a működőképes eszközöktől, de a módosítás nem érinti a 2016. április 8-a előtt hatástalanított példányokat. Az ezt követően deaktivált fegyverek tulajdonosainak 2022. december 31-ig kell bejelentést tenniük.

A módosítás az úgynevezett színházi fegyvereket, valamint a gáz- és riasztófegyverek egyes fajtáit tűzfegyvernek minősíti át, a 2022 végéig megvásárolt gáz- és riasztófegyvereket azonban nem kell tűzfegyverré minősíttetni.

A felnőttképzés az eddiginél jobban idomulhat a munkaerőpiac igényéhez

A felnőttképzési adatok naprakész ismeretét, a képzések és a munkaerőpiaci igények közötti nagyobb összhang megteremtését, a képzésekbe bekapcsolódók számának növelését, valamint a képzők adminisztratív terheinek csökkentését célozza a felnőttképzési törvény módosítása, amelyet 139 igen, 13 nem szavazattal és 21 tartózkodás mellett fogadott el a Ház.

Hírdetés

Létrejön és fokozatosan épül ki a felnőttképzés adatszolgáltatási rendszere, amely várhatóan az idén ősszel induló képzéseknél már naprakész lesz. Ugyancsak létrejön a munkaerő-piaci előrejelző rendszer, amely regionális szinten jelzi előre az igényeket.

A felnőttképzésben tanulóknak lehetőségük lesz képzési hitel, valamint ösztöndíj igénybevételére.

Csökkennek a képzők adminisztratív terhei, olyan képzések válnak költségként leírhatóvá a társaságiadó-alapból, amelyekről a képző adatot szolgáltat.

Krízisbiztosítási rendszert hoztak létre a mezőgazdaságban

A parlament lehetővé tette, hogy az állam krízisbiztosítási rendszert működtessen a mezőgazdasági termelők időjárási és más kockázatok következtében kialakuló jövedelemingadozásainak mérséklése, a jövedelmek stabilizálása céljából.

A képviselők 161 igen szavazattal, hat tartózkodás mellett fogadták el az agrárminiszter javaslatát.

A gazdák önkéntesen csatlakozhatnak a krízisbiztosítási rendszerhez, amely abban az esetben téríti meg a mezőgazdaságból élők kieső jövedelmének legfeljebb mintegy 70 százalékát, ha jövedelmen több mint 30 százalékkal csökkent az előző három év átlagához képest.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »