Változtatna a kormány a nyugdíjrendszeren, egyre nagyobb gond lehet

Változtatna a kormány a nyugdíjrendszeren, egyre nagyobb gond lehet

Akár már idén megjelenhetnek az első változások.

Nemzetközi szakértők bevonásával vizsgálja a kormány a magyar nyugdíjrendszer fenntarthatóságát, ennek első eredményei pedig akár már az idén megjelenhetnek – írta a Portfolio a kedden megjelent Nemzeti Reform Programban szereplők alapján.

A lépés célja, hogy Magyarország megfeleljen az EU országspecifikus ajánlásainak. Ezek között szerepelt, hogy a magyar kormánynak elsősorban a jövedelmi egyenlőtlenségek kezelése révén javítania kellene a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságát, miközben megőrzi annak megfelelőségét. Erre reagálva került be a friss Nemzeti Reform Programba egy ezzel kapcsolatos tervezett intézkedés.

Hírdetés

A dokumentum szerint egy olyan felülvizsgálat indult el, melynek célja, „hogy szakpolitikai választ nyújtson a nyugdíjrendszer megfelelősége és költségvetési fenntarthatósága vonatkozásában jelentkező demográfiai kihívásokra”.

Az első mérföldkő már idén nyilvánosságra kerülhet a független nemzetközi szakértői jelentés publikálásával, ugyanis abban konkrét szakpolitikai javaslatokat is megfogalmaznak majd.

A reformprogrammal egyidőben megjelent friss konvergencia program alapján a gazdasági portál azt írja, hogy egyre nagyobb lehet a lyuk a magyar nyugdíjkasszában. A nyugdíjkiadások ugyanis a GDP arányában a 2019-es 8,3 százalékról 2070-re 12,4 százalékra emelkednek, miközben a járulékbevételek a nemzeti össztermék 7,4 százalékán stagnálhatnak. Ezen csak egy még erőteljesebb demográfiai fordulat segítene, melynek eredményeként több járulékfizető lenne, mint amennyivel a jelenlegi modell számol.

Nyitókép: Jose Luis Pelaez Inc/Getty Images

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »