(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
Az elmúlt három évben számos okból kifolyólag jártam és kampányoltam körbe az országot, és megismerkedhettem a legkülönbözőbb közéleti kezdeményezésekkel. Más ma politikáról beszélni az érdeklődő, de el nem kötelezett polgárok körében. Bátrabban kritikusak, és jobban a sajátjuknak érzik az ország ügyét. Már 10 éve ül a nyakunkon egy politikai erő, amely még mindig hátrafelé nyilazva vezetné országunkat, természetes, hogy az általános elégedetlenség szükségszerűen kormánykritikusan fogalmazódik meg.
A koronavírus-járvány okozta gazdasági krízis és társadalmi szorongás is érthető előidézője a közhangulat változásának. De hiszek a tudatos döntések jelentőségében is. Abban, hogy nemcsak elszenvedői, hanem alakítói lehetünk történelmünknek, és nemcsak a tévéstúdiók nyakkendős politikusai, hanem bárki, aki áldozatot vállal a közösségért.
Abban, hogy ma más a politikai légkör Magyarországon, mint az elmúlt 10 évben, nemcsak általános nagy társadalmi folyamatokat látok, hanem számos olyan mozzanatot, ahol az egyén maga vállalt kockázatot igazságérzetéből, egyéni meggyőződéséből fakadóan.
Az elmúlt hónapokban a két leglátványosabb ilyen fordulat az Index szerkesztőségének bátor kiállása és a színművészetis diákok megmozdulása volt.
Az Index újságíróinak egységes lemondása egyáltalán nem volt szükségszerű következménye annak, hogy főszerkesztőjüket menesztették. A lemondás után pedig lényegében spontán szerveződött össze egy népes tömeg a szabad sajtóért tüntetni.
A színművészetis diákok őszinte küzdelme saját iskolájukért pedig már így is számos olyan emberi és tiszta megmozdulást hozott, amiért érdemes a közélettel foglalkozni hazánkban. Ilyen volt a zeneakadémiások gyönyörű spontán koncertje, vagy ilyen az élőlánc és staféta a Kossuth térig, de idetartozik az is, ahogy köztiszteletnek örvendő színészek őrködnek a színművészeti épületének tetején. Sokak elismerését kivívja az is, ahogy az erőből kirendelt volt katona kancellárt egyszerűen nem engedik be az egyetemre.
Változó szélirányt mutat az is, ahogy különböző világnézetű tudósok, köztük olyan is, aki nyíltan kritikát jó ideje nem fogalmazott meg a kormánnyal szemben, markáns nyilatkozatot adtak közzé. Ezekhez a közhangulatot fordító mozzanatokhoz sorolom a Papifrankó evangelizáló oldal elnémulását is, amely pofonütésszerűen irányította rá a figyelmet az egyház szabadságának csorbulására a magát kereszténynek nevező hatalom szorításában.
A politikai hangulat megváltozásában kulcsszerepe volt az önkormányzati választáson elért ellenzéki sikereknek, aminek nem pusztán pártpolitikai olvasata van.
Egész egyszerűen jobban hasonlít a valóságra egy olyan helyhatósági térkép, ahol nem minden narancs, hanem a nemzet egyéb színei is megjelennek, pl. a piros, a zöld és a fehér.
Hazahúz a szívem, de az önkormányzati választások közül számomra a legbeszédesebb és legátütőbb eredmény a jászberényi volt, ahol a választópolgárok apátiából ocsúdva fordították fölényes győzelemre a szűk sikert. Rámutatott a jászberényi választás arra, mi is dolgozik a mélyben, és lelepleződött a Fidesz sok, a választási rendszer torzságából fakadó győzelme. Erősíti a jászberényi üzenetet az is, hogy a város ma is megválasztott polgármestere mögött áll, míg a Fidesz semmit nem tanult a hatalmas zakóból, minden lehetséges módon a közös munka ellehetetlenítésére játszik.
Ebben a változó politikai közhangulatban érkeztünk el a borsodi időközi országgyűlési választás hétvégéjéhez, amikor
a Fidesz kétharmada a tét.
Ez nemcsak szimbolikus jelentőségű, de a szimbolikus jelentősége sem lebecsülendő. A politikai széljárás szubjektív benyomások hatására fordul meg. Amennyiben hétfőn mindannyian arról beszélünk majd, hogy a Fidesz elvesztette a kétharmadát, akkor – hiába lesz ott máris a német nemzetiségi képviselő – az tovább fogja erodálni a Fidesz legyőzhetetlenségének a mítoszát, és végérvényesen felszámolhatja a Fideszen kívüli polgárok apátiáját. Fontosnak tartom majd a kormánypropaganda Bíró Lászlóval szembeni képmutató hadjáratának lelepleződését is. A Fidesz ma nem győzi gyalázni a bűneit beismerni és azokért bocsánatot kérni tudó politikust. Ha elveszíti a kétharmadát, hétfőtől ugyanez a Fidesz a Mi Hazánk gyűlölködésükre máig büszke politikusainak szavazataiért fog kuncsorogni a parlamentben.
Az időközi választás küzdelme nyílt. Ha biztos lenne az ellenzéki siker, az állammal összefonódott kormánypárt lefújta volna már azt a járványra hivatkozva. De ha egyértelmű befutó lenne Koncz Zsófia, nem kezdtek volna a krumpliosztás után még laptopbörzébe is, nem beszélve arról, hogy Bíró László indulását is el akarták kezdetben lehetetleníteni.
Az eredményre tehát vasárnap estig várnunk kell, de bizakodó vagyok. Bízok abban, hogyha a fideszes jelölt nyer is, nem zuhanunk újra apátiába, mert a kiélezett küzdelem is tisztes helytállás. A siker esetén pedig az igazi reményem az, hogy az nem – vagy nem csak – az ellenzéki pártokat, hanem a felelős polgárokat is fel fogja bátorítani. Felbátorítani arra, hogy van értelme kiállni önmagunkért, van értelme a közélettel foglalkozni. A politika nem a politikusok dohányfüstös-félhomályos szűk csoportjának játékszere, hanem csapatsportág, ahol mindenki egyenlő esélyekkel lép pályára, és az nyer, aki szívvel és csapatként játszik.
Itt az idő, hogy a Kossuth tér helyett végre Borsodból fújjon a szél!
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
