Változhat Irán nukleáris doktrínája

Változhat Irán nukleáris doktrínája

2024. 11. 02.

Feloldhatja a nukleáris fegyverek előállítását tiltó fatvát Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője, amennyiben az országot létében fenyegetik – figyelmeztetett egyik tanácsadója.

Felülvizsgálhatja nukleáris doktrínáját Irán, amennyiben egzisztenciális fenyegetéssel szembesül – jelentette ki Kamal Harrazi, Irán legfelsőbb vezetője, Ali Hamenei ajatollah tanácsadója.

Irán rendelkezik az atomfegyverek előállításához szükséges technikai képességekkel, és jelenleg csak a legfőbb vezető fatvája (vallásjogi döntése) tiltja ezt – hangsúlyozta a korábbi külügyminiszter Harrazi, a Hezbollah-hoz köthető Al-Majadin műsorszolgáltatónak adott interjúban.

Hírdetés

Hamenei a 2000-es évek elején kiadott fatvájában betiltotta a nukleáris fegyverek fejlesztését, és 2019-ben megerősítette álláspontját, miszerint a nukleáris bombák építése és felhalmozása helytelen, használatuk pedig vallási szempontból tiltott. Harrazi egyúttal megerősítette, hogy Irán megfelelő időben és módon válaszolni fog Izrael múlt hétvégi megtorló támadására, és valószínűleg növelni fogja ballisztikus rakétáinak hatótávolságát is. „Készen állunk a háborúra, de nem akarjuk eszkalálni a helyzetet, mert bizonyítottuk az elrettentő képességünket” – idézi a tanácsadó szavait a The Telegraph brit napilap.

Az iráni válaszlépések lehetséges időzítésével kapcsolatban az izraeli Kan közszolgálati műsorszolgáltató arról számolt be, hogy Izrael fokozta biztonsági intézkedéseit egy meg nem nevezett „érzékeny létesítménynél”.

Hamenei utasította a katonai vezetőket, hogy készítsenek elő egy megtorló támadást Izrael ellen, de a válaszcsapásra várhatóan csak a jövő heti amerikai elnökválasztás után kerül sor – értesült a The New York Times amerikai napilapra hivatkozva a Magyar Nemzet.

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »